Más is őriz régi szerelmet annak ellenére, hogy továbblépett és boldog?

Évről évre könnyebb lesz, de elmúlni sosem fog ez az érzés teljesen.

Én is hasonlóan érzek, nálunk 7 éve lett vége, soha többet nem beszéltünk.

Ma már boldog feleség vagyok és anya, de ma is érzem azt az édesbús maró érzést, ha valami eszembe juttatja őt, de egyre ritkábban.

Èn is így vagyok mint az utolsó válaszoló.

Már anya vagyok de mèg álmodni is álmodtam a volt párommal.Letargikus.Nem tudom hova tenni a dolgot, mert a vège már nagyon csúnya volt, mègis motoszkál a fejemben.Ő neki szerintem csak mint minden rossz szerepelhetek a tudatában.mègis ha arra fele járok ahol laktunk együtt, abba a városba mèg nèzem is a kocsikat ès tudat alatt mèg keresem is.. pedig a vègèn már bármit megtettem volna csak ott hagyhassam. .

Èrdekes bem èrtem.Persze a férjemnek nem mondom el, mert nem akarom megbántani ,hisz őt szeretem.Ő a mindenem.De valahogy a múltat èn sem tudom elengedni.

A szerelmünk lapjai?😃 Na azon vagy ötször is elkapott a bögès kedves kèrdező😃 nem vagy egyedül.

4-es vagyok és nagyon megmosolyogtam az utolsó választ, mert épp 2 hete fordult velem elő, hogy ott volt dolgom, ahol az ex-el laktunk együtt(szülővárosom, azóta sem jártam azon a környéken, 130km-re lakom)

Szóval kb 5 perc sétára voltam attól a bizonyos háztömbtől és nem tudtam megállni, hogy ne sétáljak el oda. Néztem a házat, az ablakokat, elképzeltem milyen volt ott azon az erkélyen kávézva hülyéskedni, beszélgetni vele és hogy vajon most kik élnek ott, majdnem könny szökött a szemembe...pedig tényleg nagyon boldogan élünk és el nem hagynám, vagy bántanám meg a férjem semmiért. Nem tudom ez mitől lehet.

Utolsó vagyok. Eszembe jutott, hogy nálam talán az elvarratlan szál, az elég hirtelen befejezés az oka, illetve az, hogy még mindig nagyon szerettem mikor szakítottunk.

Gyönyörű mámoros lilaködös kapcsolatban éltünk 2 évig. Házasságról, gyerekekről beszéltünk napi szinten, terveztük a jövőt, tökéletes volt az összhang, szex, minden.

Aztán egy nap kiderült, hogy megcsalt. Totál kikészültem. Mivel egyszeri alkalom volt és megmutatta a beszélgetést, ahol a csajnak írta, hogy ez többet nem történhet meg, mert engem szeret, nem akarja kockára tenni a kapcsolatunkat, ezért megbocsátottam, de már semmi nem volt olyan mint rég.

Addig úgy néztem rá, mint valami Istenre, vakon megbíztam benne. Onnantól gyanakvó lettem és szkeptikus.

Ha jelzett a telefonja, rögtön arra gondoltam, nem e az a nő. Megbocsátottam, de nem tudtam túllépni rajta.

Egy hónappal később előkerült egy srác, aki már évek óta néha bepróbálkozott nálam, én meg némi koktélozás után beadtam a derekam.

Pedig annyira nem akartam és nem kívántam, de úgy éreztem, ezzel majd revansot veszek és onnantól megbékélek és nem érzem majd magam megalázva.

Hát nem így lett.

Soha nem tudta meg az exem ezt a félrelépést, de én onnantól teljesen kikészültem.

Már nem csak azt éreztem, hogy elárult, hanem, hogy én is elárultam őt, a kapcsolatunkat. Nem tudtam a szemébe nézni.

Pár nap múlva egy szóváltás után kimondtam, hogy itt a vége és elkezdtem pakolni.

Könyörgött, kérlelt, hogy maradjak, nem értette miért csináltam, ha tudta volna, hogy én sem voltam különb nála...

Akkor láttam először sírni. Sírva öleltük egymást, még szeretkeztünk is, aztán fogtam magam, kihordtam a bőröndjeimet a kocsihoz, ott ölelt és csókolt meg utoljára, de hajthatatlan voltam és eljöttem. Soha többet nem beszéltünk.

Nem tudom miért írom ezt most ide egyébként, talán jól esik kiírni magamból, talán megszabadulok ettől a súlytól, ami néha rám nehezedik. Na mindegy is. Szép napot nektek!