Normális az, hogy utálom az emberi társaságot?

Van egy-két komolyabb barátom, illetve volt barátnőm is, most éppen nincs, de ezt leszámítva, amikor csak lehet, kerülöm az embereket, a társaságot, a felszínes ismeretségeket, a munkahelyi beszélgetéseket, bulizást stb. Csak azokkal állok szóba, azok érdekelnek, akik hasonlóan "számkivetettek".

De nem ok nélküli ez az egész. Már gyerekkoromtól nagyon sok negatív dolog ért az unokatestvérek, óvodai, iskolai közösségek miatt. Néha a saját, néha más bőrén tapasztaltam meg, hogy az emberek utálják, ha valaki bármiben jobb vagy rosszabb náluk. Utálják, ha valaki jobb ember, mint ők, de utálják, ha igazán rossz, akkor is. A buta embereket kigúnyolják, náluk már csak az okos embereket gyűlölik jobban. Ha valaki ronda, azért gúnyolják ki. De volt egy osztálytársam, egy lány, aki igazi hercegnő volt külsőre, nagyon szép, őt meg azért gyűlölték. Ha valaki lecsúszott környezetből jön, akkor azért nevetség tárgya, ha meg egy kicsit jobban él az átlagnál, de nem sokkal, csak legfeljebb egy kicsit nagyobb lakása van, kicsit jobb környéken, és munkából, tanulásból jutott előre, akkor meg azért gyűlölik, mert "gazdag". Akkor is, ha ezt nem érezteti.

Tudom, hogy most mindenki azzal fog jönni, hogy velem van a baj, beszéljek pszichológussal, mert az ember társas lény, meg hasonló zöldségek, de én komolyan nem hiszem, hogy én lennék az, akivel baj van.