Mi a teendő, ha túl jó dolgom van, s ezáltal nincs motivációm, semmi nem hoz lázba, semmi nem érdekel?

20-on éves gazdag, elkényeztetett fiú vagyok, szabad vagyok mint a madár, azt csinálok, amit akarok, rengeteg szabadidőm van, nem kell dolgoznom, így a napjaim leginkább ilyesmivel telnek, hogy jókat eszem, edzem, netezek, számítógépes játékokkal játszom, filmeket nézek, néha eljárok haverokkal bulizni, vagy valami puccos étterembe kipróbálni valami luxusfinomságot, évente 4-5x elutazom külföldre, télen általában síelni, nyáron valami tengerpartra, vagy valami távoli kontinensre. Egyetemre is járok, de nekem az csak egy hobbi, úgy állok hozzá, mintha egy játék lenne, meg arra is jó, hogy új embereket ismerjek meg, ahhoz képest, hogy alig tanulok, elég jól megy, könnyen megy a tanulás, hamar megértem a dolgokat, csak hát baromi lusta vagyok, illetve nem motivál semmi.A középsuli még kicsit bekorlátolt(bár ott is az utolsó két évben már ellógtam sok-sok napot), amióta viszont egyetemista vagyok, végképp ellazáskodom az életet. 5 éve járok egyetemre, ezalatt az 5 év alatt többet dolgot életem meg, több élményben volt részem, mint más ember egész életében. Mivel a kortársaim nagy része a rendszer rabszolgája és csak dolgoznak látástól mikulásig, egyetem mellett is, egy szabad percük sincsen és csak álmodoznak olyan dolgokról ,amik velem megtörténnek. Nyilván az sem jó ami velem történik, ez a túlzott szabadság és kényelem is ártalmas mert meglehetősen nihilistává és motiválatlanná teszi az embert. Tényleg semmi nem hoz lázba, mások robotolnak azért, hogy utána megkapjanak valamit, nekem viszont minden karnyújtásra van és hát aki hasonló helyzetben van mint én az tudja, hogy egy idő után mindenre rálehet unni. Mostanában már a házból sincs kedvem kimozdulni, unom a drága éttermeket, az utazgatás se nagy szám, már a fél világot bejártam. A világon a legnagyobb kincs az idő, és nekem végtelen van belőle, de már mindent kipróbáltam szinte, és kezdek ráunni. Nem nagyon van olyan ember, aki megért, mivel a legtöbben az ismerőseim közül rabszolgaként gürcölnek egész életükben, még a hozzám hasonlóan gazdagok is megállás nélkül robotolnak hogy még több és még több pénzük legyen, amit végképp nem értek, a pénz engem egyáltalán nem érdekel.