Meg akarok változni, hányok magamtól, de nem megy, mit tehetnék?

Ha tudsz angolul, olvasd el ezt:

[link]

Nem biztos, hogy magadtól hánysz, ez az életérzés szerintem azt is jelezheti, hogy nem teljesen a neked megfelelő helyen vagy.

Ha meg akarsz változni, arra egy megoldás van: légy kitartó. Amíg rá nem szoksz az újfajta tulajdonságaidra, mint a biciklizésre, amiket ki akasz magadban alakítani. Csak az elején nehéz, hogyha kitartó vagy, persze ha félbehagyja az ember, akkor sokára jut túl az elején...

Amivel kezded, hogy nincs benned empátia, stb., tudatosságot árul el. Tehát nem alszod át az ilyen jellegű lelkiállapotaidat, amik ezekre a dolgokra indítanak, hanem észreveszed őket miközben átéled. Ez az első lépcsőfoka anak, hogy kézben is tudd tartani őket, persze hogyha tényleg akarsz más lenni.

Nem érzed, hogy bárki is megértene? De hát olyan nehéz egy megértő emberre rátalálni, aki már kifejlesztette magában ezt a képességet! Ez egy külső körülmény, és ahogy egy fa körbenövi a törzse útjában álló kerítést, neked se használ, ha érzelmileg megviselten kell körbenőnöd ezt az akadályt.

Van ami a szerelmi ügyekben csak az idő múltával dől el, ebbe vagy abba az irányba. Persze, ha lennénk olyan erősek, hogy belássuk amikor ki kell lépni valamiből, és végleg agyon kell nyomni minden gondolatot és tervet, ami egy korábbi szerelemhez kapcsolódott, mert minél tovább fonódik bele az energiaháztartásunkba, annál pusztítóbb hogyha nem teljesülhet be, akkor nyilván megtennénk és könnyebben betölthetnék új dolgok a keletkező testi és érzelmi űrt... Akik sikeresen megbirkóznak a dologgal, azoknál a végeredmény sosem az, hogy levágják magukról ollóval az emlékeket, hanem az, hogy belsővé változik át mindaz, ami azelőtt külső cselekvésekben és érzelmi állapotokban is megjelent. Nem elbúcsúzni, csak belsővé tenni és a külvilágban továbblépni, nem is lehetséges egy bizonyos fokú megkeményedés nélkül.

Szerintem azok a nők, akik koppannak, lehet, hogy nem is voltak annyira felszínesek - mitől koppanna az, aki csak felszínes? Ha nem akarod őket hitegetni, akkor szerintem volna mód olyan nőket találni, akik előre megtudhatják, hogy milyen hosszú lesz a kaland.

A családnak az ember idővel meg tud bocsátani, ha van benne rá igény. Nem is kell, hogy más kötelék létezzen, mert a szülőket általában nem lehet megváltoztatni, elég a megbocsátás, hogyha van vagy valamikor lesz ilyesmire benned igény.

Egy bizonyos életkor után az embert már nem érdekli semmi, és amikor még közel van a korábbi, érdeklődésteli életkorokhoz, akkor ezt űrként tapasztalhatja meg. Igen, az az évgyűrű kezdi elveszíteni már az élettel való telítettségét, befásul, nem lesz továbbra már élmények forrásává. De képződik körülötte egy új évgyűrű, ami semmiképpen nem pótolja ugyan az előzőt, de tele van új életfeladatokkal. Jó, hogy nem múlnak el bennünk a dolgok nyomtalanul, ezen a titkos szálon kapcsolódhatsz majd korábbi önmagadhoz, amikor már egy bigott és keményfejű felnőtt leszel... Emlékezz! Ne felejtsd el, hogy ki voltál! Ízleld újra magadban a régi élményeidet, amik életre akartak törni, és ha lesz lehetőséged később, bár élő motiváció híján, de az emlékekben való hittel, és a régi önmagadban való hittel váltsd őket valóra.