Nárcisztikus vagyok, változni akarok. Mit tegyek?

Többen mondták már, hogy valószínűleg nárcisztikus vagyok. Eleinte nyilván csak legyintettem, hogy hülyék, de most hogy egyik unalmas pillanatomban utána olvastam, egyre inkább kezdek meggyőződni, hogy ez igaz.

Az a helyzet, hogy imádom magamat. Elképesztően király csávó vagyok, mind a munkám terén, mint külsőleg. Sikeres vagyok, néha már úgy érzem, hogy nem tudom elkölteni a pénzem, mert annyi van. A sikerességem leginkább a kapcsolataimból fakad, hiszen még a középsulit sem jártam ki (lejjebb erről), a kapcsolataim pedig a folytonos manipulációimból jöttek.

Amióta világ a világ, manipuláltam mindenkit:

Tanárokat az iskolában: olyan dolgokra kaptam még egy esélyt, amikre mások nem. Volt, hogy direkt nem mentem be egy vizsgára, hogy később írhassam meg amikor ketten vagyunk a tanárral. Ilyenkor mindig kiharcoltam, hogy megkapjam a megoldásokat.

Munkatársakat: a mai napig naponta manipulálok mindenkit. A saját feladataimat kiosztom másoknak ha nekem nincs kedvem azzal foglalkozni és úgy éreztetem velük, hogy én teszek nekik szívességet. Persze a más által elvégzett munka után én kapom a dícséretet, és ezt imádom. Imádom, hogy olyan dolgokért dícsérnek meg, amiket nem én csináltam.

Barátokat: egy olyan baráti kört sikerült összeállítanom magamnak, akik imádnak engem. De úgy tényleg: bálványoznak. Ez egy hosszas procedúra volt, ujjaimon nem tudom megszámolni, hogy mennyi "legjobb barátom" volt eddig. Viszont ők engem nem érdekelnek. De tényleg. Ha már nincs szükségem rájuk, vagy valami bajuk van, lecserélem őket, hiszen kb fél óra alatt úgy össze tudok barátkozni valakivel, hogy utána mindig ő keressen, még ha az ismeretlen is a buszon, vagy egy kocsmában.

Ezeken kívül mindenem a státusz. Közepes belvárosi lakásban lakom, de az öltözetem, a beszédem és a kisugárzásom azt sugallja, hogy a felső tízezerhez tartozom. Armani, Luis Vuitton és hasonló kaliberű ruhákban járok, Rolex órám van, iPhone 6, audival járok. Olyan kimérten sétálok az utcán, meg olyan lenéző tekintettel, hogy az emberek félre állnak nekem, azt hiszik valami nagyon fontos ember vagyok. Nagyon helyes.

Szükségem van a tiszteletre. Szükségem van arra, hogy az emberek amikor meglátnak az utcán, tudják hogy ki vagyok, de ne merjenek odajönni, féljenek attól, hogy nem érik el a szintemet. Ha valaki nem tiszel, azt sárba tiprom, leginkább lelkileg. 5 perc alatt kiolvasom az emberekből, hogy mi a leggyengébb pontjuk (ez megint manipuláció, hisz olyan kérdéseket teszek fel direkt amikből kiderült), majd "elrakom az adatbázisomba". Amikor valaki nem tiszelt, vagy ironizál, vagy akármi, az összes tudásomat róla felhasználom pár mondatban, aminek a vége az, hogy 1) lány esetében sírva fakad 2) fiú esetében vagy nekem akar jönni, vagy ott hagy.

Verekedésem sosem volt még. Ezt leginkább annak tudom be, hogy annyira elhitetem mindenkivel, hogy tényleg "vagyok valaki", hogy egyszerűen nem mernek belém kötni. A nyolcadik kerületben lakom a Népszínház utcában. Sosem kötöttek belém, pedig kb mindig "elő van csapva" az iPhone. Kihúzott vállal, egyenesen nézve mérem végig a rosszarcúakat, akik néha még vissza sem mernek nézni, pedig aztán nem vagyok egy nagyon izmos ember. Konkrétan arról fantázálok néha, hogy biztos azt hiszik valami maffia tag/vezér vagyok, hisz mit keresne egy ilyen gazdag(nak tűnő) ember egy ilyen környéken?

Úgy gondolom, sőt: biztos vagyok benne, hogy velem sosem fog semmi rossz történni. Suliban is így voltam: nem jártam be, ez körülbelül 3 évig kitartott úgy, hogy sikeresen manipuláltam mindenkit. Elhitettem a vezetőséggel, hogy 16 évesen anyám ott hagyott egyedül, és ő kiment külföldre, és dolgoznom kell, ezért nm tudok bejárni. Sosem derült ki az ellentéte, de negyedik évre már annyi hiányzásom volt, hogy nem tudtak már vele mit kezdeni, és 18 is elmúltam már. Ez lehetne ellenpélda arra, hogy velem semmi rossz sem történhet, de nem így van: ha nem rúgnak ki, sosem lenne az a munkám ami most van, nem találkoztam volna azokkal a kapcsolatokkal akik beprotezsáltak. Tehát ez csak jó volt.

Marketinges vagyok egyébként.

Na szóval a lényeg az, hogy nem is akarok segítséget kérni, csak gondoltam leírom mekkora ász vagyok. Na jó, ez nem igaz, csak ahogy ezeket a sorokat írom, olyan erősnek, magabiztosnak érzem magam, hogy azt alig lehet szavakban leírni. Úgy érzem, hogy felettetek állok. Amit tényleg gondolok az valóban az amit előbb leírtam, az hogy milyen elképesztően király vagyok, de valahol mélyen mégis ott hallom a hangot, hogy ez így nagyon nem jó.

Mit tegyek?

Pszichológushoz semmiképpen nem megyek. Nincs az az isten.