Volt egy öngyilkossági kísérletem. Hogyan tudnék felállni?

Ha még mindig kacérkodsz az öngyilkosság gondolatával, kérd meg valamelyik szülőd, vagy a testvéred, hogy ne hagyjanak otthon egyedül. Nem ciki, én bármikor kérés nélkül is megtenném, hogy nem megyek el otthonról, ha a tesóm ilyen pocsékul van (nem dekkolnék a szobádban, békén hagynálak, csak ott lennék, ha kellek).

Ha a szüleid nem küldenek szakemberhez, vagy a kórház nem intézkedik hivatalból, akkor nézz utána, van-e nálatok iskolapszichológus. Illetve, nem tudom, hova jársz, de lehet, hogy érdemes lenne iskolát váltani, ha itt ennyire utálnak.

Az pedig, hogy mindent beleadtál, szuper. Viszont lesz még rengeteg olyan, hogy negatív visszajelzéseket kapsz, és itt most nem az építő kritikára gondolok, hanem a nettó utálkozásra, amit leírtál. Ezzel együtt kell élni, nem szerethet mindenki.

Vannak céljaid? Továbbtanulás, szakma, karrier? Nem vagyok szakember, de szerintem itt nem maga a kudarc érintett ennyire szörnyen, egyszerűen csak betelt a pohár, amiért ebben az egyben jónak gondolod magad, és nem ismerték el. Ha egészséges önbecsüléssel rendelkeznél, megráznád magad, és mennél tovább, ezért is lenne jó szakszerű segítséget kérned.

Az mindenesetre nagyon klassz, hogy fel akarsz állni!

21/L

Én teljesen megértem, hogy min mentél át, mivel magam is iskolai megaláztatás áldozata voltam. Engem a hajszínem és a visszahúzódó természetem miatt pécéztek ki, és rommá aláztak, nap, mint nap, sőt egyszer egy idősebb gyerek szórakozásból szétverte a hátamon a sporttáskáját, mert úgy tartotta kedve. A barátomnak tartott egyik haverom elhívott a lakásukhoz, hogy nézzek be hozzájuk, erre a bejáratnál lekevert egy óriási pofont, hogy csillagokat láttam tőle ás befutott a lépcsőházukba. Csak azért, mert szórakoztatónak találta. Senkit nem bántottam, egy rossz szavam nem volt senkihez, de csak megalázást és sértést kaptam. Óriási bánat és elkeseredés volt bennem, hogy hogyan lehetnek ilyen gonoszak az emberek, miért bántanak, ha én nem bántottam őket. Aztán rájöttem, hogy szimplán csak ilyenek, ilyen embereknek nem akarok megfelelni, eszembe se jutott, hogy ilyen szemétládák miatt kárt tegyek magamban. Ők bele sem gondolnak abba, hogy az ő pillanatnyi szórakozásuk másnak egy életre kiható lelki sérülést okozhat. Ők évek múlva nem fognak emlékezni, hogy mit tettek veled, hogy mit éltél át, de te sose felejted ezt el. Azóta felnőttem és megfogadtam, hogy kiállok mindenkiért, akit igazságtalanul bántanak. Rengeteg jó emberrel, igaz baráttal megismerkedtem és a múltbeli megaláztatások egy rossz emlékké törpültek, nagyon fájnak, de nem hatnak rám.

Állj ki te is magadért, légy erős, gonosz, rossz emberek miatt ne tegyél kárt magadban, becsüld meg az életet, mert sok jó emberrel fogsz még találkozni, az iskola csak egy kényszerközösség, ahol nem tudod elkerülni a nagyképű, gonosz embereket.

Fel a fejjel, a legjobbakat kívánom, hogy talpraállj!

Nem lehetne sulit váltani?

Én amolyan ronda introvertált srác voltam, nem is voltak barátaim, de az osztályban kb annyi cikizést kaptam mind bárki más, sőt egyszer meg is védtem (én lepődtem meg a legjobban), mikor idegen lányok kezdtek el piszkálni.

Szóval ahol mindenképpen gyere el onnan, ahol kinevetnek, megvetnek, ráadásul meg is vernek.

Pedig nagyon okos vagy.

Írj rám s segítek.

Nem értem miért vagy ilyen gyámoltalan? A megalázást nem kell tűrni, hanem visszamondani vagy ha ütnek akkor visszaütni! Utána meg mindent figyelmen kívül kell hagyni, nem magadra venni a szitkokat. Bízzál csakis magadban és ne keress barátokat. Célod legyen és tűzön -vízen át csak ezt próbáld elérni, ha kell egyedül, nem számít!

Pl. cél lehet az, hogy testileg edzed magad, hogy verekedésnél minél többször tudj győzni akár több ellenféllel szemben is.

Ne hagyd magad! Hajrá!