Nem hiába maradnak egyedül?

"Van párom. Szoktunk veszekedni, de szeretjük egymást és ragaszkodunk egymáshoz."

2-3 évnyi randizgatásra még ne legyél ennyire rátarti. Majd a tizedik házassági évfordulódon meghallgatunk az együttélés általad vélt aranyszabályairól.

Pedig sok esetben nem véletlen, ha valaki a kiállhatatlan természete miatt marad egyedül, és a saját gyereke is inkább elkerüli, ha csak teheti.

Ahogy az se csoda, ha párkapcsolatot se tudnak kialakítani.

15 éve vagyok házas, első, akkor nekem már szabad hozzászólni? ;)

Én a 7 éves lányomat nevelem egyedül születése óta.Két és fél évig nem volt senkim.Azóta összesen két kapcsolatom volt. Az első másfél évig tartott.Azt hittem, komoly lesz, de kiderült, hogy a "párom" fűvel-fával flörtöl a facebook-on, meg társkeresőzik.Pedig nem volt egy adonisz, sőt! Ahogy kiderült, dobtam.Aztán összejöttem egy másik pasival, aki ugyanúgy tette a szépet, de nem akart komolyat, csak dugópajtit keresett.Ez 1-2 hónapig tartott.

Ezen a ponton felhagytam a párkereséssel.

3 éve elhatároztam, hogy ezen túl csak a lányom lesz a fontos, senki más. Ritka az olyan pasi, aki tényleg komolyan akar egy gyerekes nőt.Szerelemről már nem is ábrándozom.Lemondtam róla.

Mellesleg teljesen jó így.Ami időm csak van munka mellett, a lányommal töltöm. Együtt játszunk, mozizunk, stb... Senki nem szól be, ha lustulunk a kanapén egész nap filmeket nézve. :)

Majd ha a lányom tini lesz,még bőven ráérek pasizgatni, úgy 38-40 évesen.

Biztos van aki magának köszönheti, hogy egyedül maradt. Van aki nem is tud ezen továbblépni, és a párkapcsolati kudarcot úgy éli meg, hogy szép lassan elmar maga mellől mindenkit. Majd ezután kitalálja, hogy őt mindenki utálja, mindenki szemét, és nem ismeri fel, hogy valójában nagyrészt ő a felelős azért, mert teljesen egyedül van. Nem csak szerelem, de mindenféle emberi kapcsolat nélkül. Ezeken az embereken a családnak, közvetlen környezetnek segíteni kellene -ha hagyják- , nem pedig pálcát törni felettük, vagy ítélkezni, hogy ilyen, vagy olyan.

Aztán vannak olyanok is, akiknek nem való az együttélés bárkivel is. Mert tényleg jól elvannak egyedül, mással pedig nem tudnák kihozni az életükből a legjobbat. Hogy miért? Ki tudja! Nekik jó így, és kész.

És akkor vannak azok, akik bár nagyon szeretnének jó kapcsolatot, házasságot, de egyszerűen valami miatt nem jön össze (olyan természetűek, rosszul választottak stb). És vagy ezért élnek egyedül, vagy mert nem akarnak egyedül maradni, élnek rossz kapcsolatban, házasságban, de nem változtatnak. Viszont panaszkodni ők is tudnak. Ettől szerintem sokkal jobb az egyedüllét, de nem ítélkezem, mindenkinek joga, hogy úgy élje az életét, ahogy akarja.