Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Teljesen összezavartam a...

Teljesen összezavartam a tanáromat (pedig nem akartam), mit csináljak?

Figyelt kérdés
Tudni kell rólam, hogy a jobb tanulók között vagyok az osztályban, de elég változékony a teljesítményem,szóval sok mindent én írok meg a legjobban, viszont néha meg egyáltalán nem készülök. Szeptemberben jött egy új tanár ,aki még nem ismert minket és a többiek mondták neki, hogy én vagyok mindenből a legjobb, de ez olyan kellemetlen szitu volt,így kissé ironikus hangnemben megjegyeztem, h hát ez abszolút nincs így. Aztán amikor először feleltem nála épp nem készültem és semmit nem tudtam szinte, a tanár meg azt hitte, hogy megint csak viccelek és 5-öst adott, egy újabb alkalommal,amikor feleltem és ismét semmi nem jutott eszembe leesett a tanárnak, hogy talán mégsem tudok olyan jól mindent, utána meg épp az ellenkezője történt, én már direkt odafigyeltem, hogy minden órára maximálisan készüljek, viszont akárhogy tudtam a dolgokat a tanár nem volt hajlandó 5-öst adni, mert az előző esetekből okulva úgy gondolhatta, h mégsem vagyok olyan jó tanuló, majd ezután jött a nagy témazáró, amit írásban írtunk és egyedül nekem lett hibátlan,amire kénytelen volt 5-öst adni, de látom rajta, hogy teljesen össze van zavarodva velem kapcsolatban ,nem tud hova tenni. Pedig csak arról van szó, h nem vagyok se teljesen jó tanuló, se rossz, nem lehet így bekategorizálni, kicsit kiszámíthatatlan a természetem,a hangulatomtól függ, hogy jól felkészülök,vagy sem.
2017. jan. 10. 13:01
 1/8 anonim ***** válasza:
6%
De fura én ugyan ilyen vagyok :) próbáld meg elmagyarázni ezt a tanárodnak
2017. jan. 10. 13:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
67%
Semmit. Tanulj. Mostmár tudja, hogy ne legyenek veled kapcsolatban elvárásai.
2017. jan. 10. 13:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
51%
Tanulj rendszeresen!
2017. jan. 10. 13:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
79%
A tanárod nem való tanárnak. Osztályozni az adott teljesítmény után kell . Egy szín kitűnő tanulónál is, ha az ellinkeskedik pl egy témazárót, akkor nem azt kell osztályozni, hogy jó tanuló, hanem az akkori teljesítményét.
2017. jan. 10. 13:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
65%

"Teljesen összezavartam a tanáromat "


Egy valamire való tanárt egy diák nem tud összezavarni.

Több diák sem!

2017. jan. 10. 13:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
71%
Hát, ezt abszolút ne vedd magadra. Full 100%-ban a tanár baja, hogy nem veszi le, hogy milyen képességekkel bír a tanulója. Ebbe beletartozik a tanuló esetleges linksége, amit nyilván a képességtől elhatárolva kell kezelni. Tedd a dolgot, és tanulj csak.
2017. jan. 10. 13:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
30%
istenem ekkora nagy gondokat -.- egy hisztis tyúk vagy
2017. jan. 10. 13:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
Mi a kérdés itt ? Magadról ömlengsz csak hogy milyen jo tanuló vagy.........
2017. jan. 16. 04:30
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!