Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Lenne értelme 17 évesen...

Lenne értelme 17 évesen elkezdeni boxolni?

Figyelt kérdés

(Kevesebb, mint 1 hónap múlva leszek 17 (fiú vagyok))


Mindig is nagyon vonzó volt számomra a boxolás, de mivel eléggé introvertált vagyok, ezért soha nem mertem belevágni. Több, mint valószínű, hogy most sem lesz belőle semmi, de azért megkérdezem, hogy egyáltalán van-e értelme ebben a korban teljesen a nulláról elkezdeni?

Mivel nagyon vékony vagyok, ezért talán kicsit formálna rajtam a dolog, de rettenetesen félek, hogy mi lesz, ha valamit elrontok/rosszul csinálok!?


2017. jan. 22. 13:20
 1/3 Noblesse Oblige ***** válasza:
100%

Először is... én egy küzdősportot 22 évesen kezdtem. Egyetemen. 1 év múlva már országos bajnoki címet szereztem.

Aztán mellette csináltam egy másikat is, és néha besegítettem a páromnak is, aki oktat egy harmadik harcművészetet.


Ez nem úgy működik, hogy bemész első órán, rád adják a kesztyűt azt üssed Sanyi! Meg fogják mutatni a technikát, lesznek erősítő edzések. Fokozatosan felépítik hozzá az állóképességes és a technikai tudásod. Neked csak a szorgalmadon múlik majd mennyire leszel benne ügyes és sikeres.


És már most jó ha megtanulod, hogy az életben csak azt késő elkezdeni, amit el sem kezdesz. Mindenért küzdeni kell, nincs megírva az életed, hogy csak akkor leszel jó, ha gyerekkorod óta csinálod. És akkor ez is az utad. Én egész kisgyerekoromtól kosaraztam. Kosaras is akartam lenni. De abba hagytam. Aztán váltottam sportágat és most ebben érek el sikereket.


Én is introvertált lány vagyok. Nehezen nyitok az emberek felé. De az összes barátom akit magam mellett tudhatok azok pont a sport révén kerültek mellém. Ennél jobb közös téma nincs a világon, és nem kell nyitott személyiségnek lennem. A sport összekovácsolt minket, és a mai napig is tartjuk a kapcsolatot.


Én azt mondom vágj bele. Veszteni semmit nem vesztesz. De megtanulsz kitartani, fejlődni, beosztani a képességeid. És nagy eséllyel még barátaid is lesznek, úgy, hogy nem kell gyökeresen megváltoznod. Továbbá rájössz, hogy semmihez nincs túl késő. Csak a gyávaságod.


És szurkolok neked! ;)

2017. jan. 22. 13:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:

Én 16 évesen mentem vissza Taekwondozni.

Előtte csináltam két évet még kisgyerekként, majd 5(!) évet "kihagytam". Szóval kb a nulláról kezdtem újra.

Minden napos edzéssel fél év alatt lenyomtam a spárgát, és még egy év edzéssel kockás hasam is lett tőle.

Idén Novemberben pedig 18 évesen országos bajnok lettem.

De nem dicsekedni jöttem ide, hiszen 2 év alatt én is még sehol sem tartok ebben a sportágban. Kezdőnek számítok, és a tudásom is kezdő. Inkább azt szeretném elmondani hogy mielőtt visszamentem én is ezzel szenvedtem. Mondogattam magamnak hogy más kisgyerekként kezdi és évekig csinálja, én meg már lassan felnőttként kezdem. És mikor visszamentem tényleg ez volt. Korombeliek rég fekete övvel és ninja képességekkel. Én meg még mai napig sehol.

De egy dolgot megtanultam, és ezt te is jegyezd meg. Ha lemész edzésre akkor vissza nem fejlődhetsz. Rosszabb nem lehetsz benne mint ami most vagy. Ha lemész és dolgozol rajta akkor a mostani önmagadnál csak jobb lehetsz edzés végén. És ezért megéri.

Illetve ha full kontakt egyesületbe mész (gondolom a box csak olyan) akkor elején nem lesz kellemes ha megütnek. De eltelik 1-2 hónap és utána már hozzászoksz. Az utcán se fogsz attól félni hogyha valaki le akar neked verni egyet, mert ha tegyük fel be is talál akkor is már tudod hogy milyen. KO-ztak már le engem edzésen, és kaptam már akkora torok rúgást hogy percekig azt hittem ott halok meg. Nem kellemes, de ha benne van az ember akkor már nem ijed meg komoly konfliktus helyzetben sem. Pedig én régen olyan voltam.

Szerintem ha szeretnéd akkor menj le.

2017. jan. 22. 13:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 Sunshinedoll ***** válasza:

Persze,hogy van értelme. Ismerek olyat, aki 30 évesen kezdett el boxolni.

Nyilván el fogod rontani, sokszor, és sok mindent, azért mész, hogy tanulj, és később ne rontsd el. Nem kell ettől félni. Tanulni és fejlődni mész oda, ha soha semmit nem rontanál el az életben, akkor a fejlődést se tudnád mérni.

2017. jan. 22. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!