Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Mit lehetne tenni?

Mit lehetne tenni?

Figyelt kérdés

3 hónapja van egy barátnőm. És vannak barátaim. A Barátaim közül egy ember nagyon ki van akadva, hogy én állítólagosan nem foglalkozom vele soha. Egy lelkileg magaalatt lévő lányról van szó. Akinek egyébként van barátja. Mikor velük voltam, ő is kb szart a fejemre, de én megértettem, ugyanis ők egy pár, és szeretik egymást. Elfogadtam, hogy engem kicsit háttérbe helyezett akkor. De én mindig is igyekeztem foglalkozni a barátaimmal is a barátnőm mellett. És végigkérdeztem őket. Nem érzik elhanyagolva magukat. Viszont ez a lány egyre jobban azt érzem, hogy közénk akar állni. Nem csak én és a barátnőm közé, hanem én és a barátaim közé is. Ellenem hangolja őket.

Egy olyan lányról van szó, akinek pszichológus kéne, mert folyamatosan vagdossa magát, sosem érzi jól magát, semmi életkedve. De hiába próbál neki bárki segíteni, elutasítja. Elutasítja, de elvárja az emberektől, hogy segítsenek neki.


Nagyon kétségbe vagyok esve, mit lehetne tenni ebben az ügyben?



2017. jún. 1. 21:24
 1/3 A kérdező kommentje:
És mikor közöltem vele, hogy amiket hozzám vág, rohadt szarul esnek, akkor ezt a választ kaptam: Jaj, szegény te. Nekem sokkal több bajom van.
2017. jún. 1. 21:25
 2/3 anonim ***** válasza:
Én nem nézem le, hogy ha tényleg beteg, vagy depressziós, de vannak olyan emberek, akiknek minden figyelem kell, és élvezik, hogy sajnálják magukat. Ez a kettő egyszerre is létezik, nekem volt hasonló ismerősöm, aki nem engedett senkit közel magához, de fel volt háborodva ha senki se törődött vele. Nehéz segíteni, ha nem engedik, de ha neked fontos ez a lány, próbálj vele komolyan beszélni. A baráti köröd tagjainak pedig magyarázd el a helyzetet, hogy ha úgy adódna, ne tudja lázítani őket. Nehéz segítő választ adni, mert az én ismerő
2017. jún. 1. 21:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
Én nem nézem le, hogy ha tényleg beteg, vagy depressziós, de vannak olyan emberek, akiknek minden figyelem kell, és élvezik, hogy sajnálják magukat. Ez a kettő egyszerre is létezik, nekem volt hasonló ismerősöm, aki nem engedett senkit közel magához, de fel volt háborodva ha senki se törődött vele. Nehéz segíteni, ha nem engedik, de ha neked fontos ez a lány, próbálj vele komolyan beszélni. A baráti köröd tagjainak pedig magyarázd el a helyzetet, hogy ha úgy adódna, ne tudja lázítani őket. Nehéz segítő választ adni, mert az én ismerősömnek is szinte lehetetlen volt megfelelni, - ha beszéltél vele az volt a baj, ha nem nem. Nála ez a mai napig se oldódott meg, mert ha ő maga nem akar változtatni, akkor más sem tud segíteni neki. Mindenesetre egy próbát megér, ha átbeszéled vele a dolgokat, és ha rögtön nem is, de talán lassan kicsit ráeszmél, hogy nem feltétlenül másban van a hiba. De azért ne hagyjátok magára.
2017. jún. 1. 21:47
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!