Hogyan viseljem el az elviselhetetlent?

Ne menj haza. Mondd meg nyugodtan az okát is, hogy "Anya, ne haragudj, de egyszerűen elviselhetetlenül viselkedsz, elegem van belőle, hogy felnőtt ember létemre úgy kezelsz, mint egy 5 évest és egyáltalán nem tiszteled a személyes teremet sem. Vagy szerinted az normális, hogy kérdezgetsz, mikor járok kakálni, illetve hogy ha épp pihenni szeretnék, de neked persze "hiperfontos" közlendőd van, akkor rám töröd az ajtót? Nem érzed te ezt picit abnormálisnak?"

Mondjuk én már akkor leléptem volna, amikor rám törte az ajtót. Ilyet még a saját anyám sem tehet velem ok nélkül, az ilyen ember mégis mi a rossebet képzel magáról?

Sajnos vannak ilyen egyedek, akik képtelenek elhinni, hogy a saját gyerekük is ember, felnőtt, és másnak is lehet önálló esze, nem csak nekik. Én megmondanám, hogy vége már szülői kötelesség-teljesítésnek, senki nem fogja őt kívülről megdicsérni ha teleproblémázza a mindennapjaidat.

Amúgy anyukád egyedül él? Mi a traumája? Miért nem hiszi el magáról, hogy egy életképes gyereket szült a világra.

Oké, egyeseknek úgy hangozhat, hogy ez nem is olyan elviselhetetlen... De, ha valóban ilyen az édesanyád, akkor jó eséllyel valamiféle kényszerbetegsége van. Próbáld meg elvinni orvoshoz, bár kétlem, hogy sikerülne.

Amit tehetsz, hogy ignorálod. Ha haza kell menned papírokat intézni, akkor valamelyik ismerősödnél alszol azokon a napokon.

"ennél semmi sem elviselhetetlenebb"

Nekem öngyilkos lett a szülőm. Én örülnék neki, ha még így nyaggatna...