Támadt már másnak is olyan érzése, mintha egyszer már végigélt volna egy életet?

Ez nem érzés, hanem gondolat.

És még nem volt ilyen gondolatom, én a születésemtől fogva tekintem megkezdettnek a lelkem útját. Sok téma, vallások foglalkoznak ezzel. Sajnos amíg a tudomány nem tud választ adni rá, hogy mi van a halál után, mennyire képes létezni a lélek az agy nélkül, addig csak találgatni lehet, ez az alapja a vallásoknak is.

Én egy olyan világra tudok gondolni, ahová a lélek kerül, ahol nincs fizika, nincs idő, nincs egyén, vagy ha van is, akkor teljesen más szabályok szerint.

Nehéz elhinni, hogy a lelkünk csak egy áramkör az agyban, ami fogantatásunktól kezdve kifejlődik, halálunkkor meg csak kikapcsol, mintha egy számítógépet kihúznánk a konnektorból :/ pedig ez a legvalószínűbb most, bármennyire nem akarjuk elfogadni :(

Mindig úgy voltam vele, hogy egy embernek egy élet is éppen elég. Mikor hallottam a reinkarnációról, nagyon érdekesnek tartottam, de azt gondoltam ennek sok értelme nem lenne. Viszont én is szoktam hasonlóan érezni mint te, bár nem igazán az foglalkoztat belőle, hogy mennyire véges az élet, hanem hogy ugye ezt nekem soha többet nem kell még egyszer végigcsinálnom. :D Tényleg nem szenvedés tudni, hogy egyszer vége lesz, inkább megnyugtató gondolat. Nem azért mert annyira rossz lenne élni, inkább olyan ez, mint egy hosszú túraútvonal, lehet azt végig élvezni is (meg nem is), de mikor már nagyon elfáradsz elkezded várni a végét. Én meg úgy vagyok az ilyen dolgokkal, hogy szeretem megmutatni magamnak, hogy rendesen végig tudom csinálni. Ami mostanában még eszembe szokott jutni a másik élet(ek) lehetőségéről, azt inkább úgy tudom elképzelni, hogy nem mindig újraszületünk a halál után, hanem hogy egyszerre éljük az életünket az idő különböző pontjain, és a döntéseink hatással vannak egymásra. Ennek már több értelme lenne, de ennek a működését is nehéz elképzelni, szóval annyira nem tudok vele mit kezdeni.

Az a helyzet, hogy az embernek van egy nagyrakás olyan érzése, amiket egyáltalán nem tud hova tenni. Már csak emiatt is érdeklődik, hogy minek vannak ezek, ha úgy egyébként nem látszik, hogy lenne bármilyen céljuk vagy hasznuk. Nem baj, ha valaki megpróbál válaszokat keresni ezekre, de el kell tudni fogadni a korlátainkat is, hogy talán van amire még nem állunk készen, van olyan szint amit nem értünk el ahhoz, hogy megértsük még akkor sem ha előttünk van és egészen nyilvánvaló. Pedig tényleg lehet, hogy azért érzünk néha ilyesmit, mert egészen körülvesz minket és mi mégsem látjuk. Szabad ezeken gondolkodni, de nem szabad túl mélyen belegondolni olyasmibe amit sehogy se érthetünk, mert valahogy megérezzük ennek a láthatatlan dolognak a súlyát, és mi emberek ezt rendszerint nem bírjuk el. Szóval én most így szívesen megdobálnálak ilyen hatalmas közhelyekkel, hogy miközben megpróbálod megérteni az életet, ne felejts el élni. Mert tényleg, ki kell egyszer próbálni milyen az, lehet addig sosem lesz vége.