Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Más is van úgy hogy elképzelhe...

Más is van úgy hogy elképzelhetetlennek tartja az együttélést valakivel?

Figyelt kérdés

Nekem a természetem olyan hogy szeretek egyszerűen megoldani/letudni egy dolgot, pl engem nem zavar ha munka után hazajövök de már hazafelé olyan fáradt vagyok hogy 60-70es sebességet 40-en érzek, és szinte pislognom sem szabad nehogy elbambuljak, ez főleg reggel van így éjszakás után, reggelente tele az főút.


Lényeg a lényeg haza érek, és van hogy csak leöltözök, átveszem a rövidnadrágot/pólót és fürdés nélkül megyek aludni, na ez már van akinél nem fér bele ha házas, közösen élnek egy fedél alatt.


Ez volt már téma munkatárssal is, Ő ha tehetné ugyanígy csinálna néha hogy táska, ruha ledob aztán ha majd felkelt elrendezi őket, csak a nő be sem engedné fürdés nélkül a szobába.


Meg sokat számít az is hogy csak magam után kell takarítani, van hogy 2 napig semmi teendőm nincs, de azért csinálok egy felmosást, törölgetést.


Szóval a hétköznapig dolgok mellett ez az egyik ok, ami miatt inkább egyedül élek, és még szeretnék jó sokáig, viszont azon nem gondolkodtam még hogy mit fogok mondani majd annak a nőnek aki szeretne nálam lakni huzamosabb ideig.


2017. szept. 26. 22:43
 1/9 anonim ***** válasza:

Én is elképzelhetetlennek tartom az együttélést, de én leginkább amiatt, hogy nem tudom elhinni azt, hogy lenne olyan nő a világban, akinek pont egy olyan ember kellene, pont olyan emberrel lakna szívesen együtt, mint amilyen én vagyok.


23/F

2017. szept. 26. 22:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
Nem, én azt tartom elképzelhetetlennek, hogy én ilyen éjszakai munkákat elvállaljak. Úgyhogy megyek is aludni, jó éjszakát!
2017. szept. 26. 22:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
Azért ha lenne olyan ,hogy hazamész és csak annyi a dolgod,hogy megeszed az ebédet/vacsorát és fürdesz ,úgysem menne ? Néha biztos jó egyedül ,de azért hosszútávon nem sz@r?
2017. szept. 26. 22:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 A kérdező kommentje:

#3

Két napot dolgozom, kettő szabad, ebből kifolyólag már kialakult a rutin hogy amikor itthon vagyok, vagy éjszakára megyek, akkor van időm előtte valamit összecsapni, amiből mondjuk itthon eszek, meg ott és el is fogy, tehát úgymond ez is le van egyszerűsítve.

2017. szept. 26. 23:08
 5/9 anonim ***** válasza:
Valamikor én is úgy éreztem , képtelen lennék együtt élni bárkivel.Néha még most is ,de hozzáteszem nekem is elég furcsa a természetem. Talán még nem találtad meg azt a valakit akivel érdemes lenne együtt élni .
2017. szept. 26. 23:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:

Én sem tudnék senkivel együtt élni, de zuhanyzás nélkül lefeküdni sem.

29/N

2017. szept. 27. 01:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
0%

Én sem élnék együtt senkivel,de egy ágyban,egy szobában sem aludnék együtt senkivel.


Ha fáradt vagyok,akkor nem zuhanyzom le,ez nem azt jelenti,hogy folyton büdösen fekszem le,gyakran cserélek ágyneműt.

Viszont úgy nem feküdnék bele az ágyba,hogy nagy dolgot végeztem és "koszos" vagyok.


Max a testvéreimmel laknék együtt,lehet így is fogunk élni öcsémmel a jövőben,mert egyikünk sem akar családot.


Ha lesz társkapcsolatom sem élnék egy háztartásban szívesen az illetővel.

2017. szept. 27. 03:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
Igen. Lehetetlen személy vagyok, csak átkozná a napot, ha összejönnénk.
2017. szept. 27. 07:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
Teljesen megváltozott a világ, ezt mindenkinek látnia kell, ez a következmény. Miközben óriási az információ áradat nincs idő semmire. Kiszívja az erőnket és mint család szinte nem is létezik már. Valójában a válasz a problémákra, hogy az utolsó napok végén élünk. Ezt bizonyítja a bibliai próféciák beteljesedése, ez is része annak amit leírtál. Kíváncsi lennél milyen lesz a folytatás?
2017. szept. 27. 09:26
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!