Miért vagyok ilyen selejt ember? Ezeket az érzéseket nem tudom megváltoztatni.

Már a megoldást is megfogalmaztad a kérdésben.

Én is ilyen vagyok, de gyökeresen megváltozni elég nehéz ebből és sok áldozattal jár.

Tehát ha kevés szeretet kaptál ugye akkor nem is tudsz annyit adni, tehát önzővé válsz ami neked is szar a leirtak miatt, és a másiknak is szintén azok alapján amit leirtál.

A lényeg abban van, hogy félsz szeretni ENNYI...ha kicsit megpróbálnál többet adni akkor többet kapnál vissza, és nem lenne szükséged kapcsolaton belül a birtoklásra és több szeretet is kapnál.

Önbizalomhiány-szorongás ezt nevezik "szeparációs szorongásnak" a másik nagy probléma még veled, hogy nem szakadtál ki a szüleid védelme alol...önbizalmad azért nincs mert még mindig az ő mintájukat követed nincs igazából saját éned, de viszont már igényt tartasz rá.

Megfelelési kényszer meg mindenkiben van...ezt az egészet egyedül kell leküzdened. Nem vagy te selejt ez alapján egy csomó ember is selejt lehetne...az első válaszoló az hatalmas f**ot mondott azzal, hogy nem érdekli mennyire szeretik...viszont abban igaza van, hogy ha egy férfivá élsz akkor nálad lesz a kormány nem másnál.

Azért mert nem vagy rendben önmagaddal, nincs önbizalmad és önértékelésed. Minden ide vezethető vissza.

A gyerekkor meghatározó rész, nekem is rossz élményeim

voltak, de nem ragadok bele a múltba. Először dolgozd fel magadban a történteket, írd vagy beszéld ki magadból. Utána azt értsd meg, hogy más nem adhat neked boldogságot. Nem másoktól függsz, csak saját magadtól. Te vagy a legbiztosabb pont az életedben és csakis te vagy, aki helyre tudja hozni. Nem egy szakember, nem a barátaid, nem egy idegen ember, nem mi. Nincs szükséged mások elismerésére. Ezzel kompenzálod azt, hogy valójában nem hiszed el, hogy értékes vagy. A kapcsolataid mérgezve vannak a viselkedésed miatt. Birtokolsz, mert te magad elveszve vagy. Elvárod, hogy foglalkozzanak veled, miközben te nem foglalkozol saját magaddal. Mennyi időt fordítasz magadra? Egyáltalán törődsz a testeddel, a lelkeddel? Jól érzed magad a bőrödben? Megkérdezed magadtól, hogy mire vágysz? Tudod ki vagy? Azt csinálod, amit szeretnél? Elégedett vagy az életeddel? Küzdesz a céljaidért vagy csak egy helyben toporgsz?

Szorongsz egyedül. Kérdezem, miért menekülsz saját magad elől?

Az ilyeneket, mint az első hagyd figyelmen kívül kérdező, felszínes mentális egészséget erőltetnek magukra, de mint látod egyből kibukik abban, ahogy magára veszi a válaszod. Hol írtad neki, hogy hülye? Az ilyenek válasza nem hasznos, sőt hátráltató, mert mindenféle ostobaságot hirdetnek, a gyakorit látogató sok naiv, önbizalomhiányos ember meg el is hiszi és vígan hangoztatja.

A kialakult személyiségen nem, vagy baromi nehezen lehet változtatni. A kulcsszó a tudatosság. De külső emberek ebben nem tudnak segíteni. Keress barátokat, és egy párt magadnak, és tudatosan próbáld visszaszorítani a nekik való megfelelési kényszered.

Igy nagyon sokat tudtam azzal foglalkozni, hogy mi történik bent, folyamatosan engedtem bele magam olyan örvényekbe, amikből nem tudtam, hogyan fogok ki jönni.

Ezekben az időkben elég sok verset írtam, kizárólag magamnak, hogy kihozzam ezekből az örvényekből és magam elé tudjam tenni mi történik velem.

Ezeknek a verseknek nincs nagy jelentőségük, viszont kettő velem maradt az évek múltán is, most épp aktuális.

Múlatság

Csak enni akartam harapni magam belül, amíg semmi sem marad.

Csak enni akartam, hízni hibáimtól, s megrágva kiköpni belső vitáimból az igazságot, a valóságot, az erőt, a vígasságot, s nyújtani e kevély falánkságot.

Nem vágytam én semmi másra, csak, mint a test, ha maró az éhség csillapodásra.

Egy csillagnyi szunnyadásra, csendre. Gondolataimban rendre, de csak őlik egymást rendre tovább, és én már nem várok csodát.

Testem elernyed, hagyom, hogy elemésszen a nagyon, nagyon is igaz igazság, a tudva levő valóság, hogy elszálljon a vígasság, és az erő.

Bár valami marad. Valami roncs. Valami emlék. Valami émelygő bűzzel átitatott fennség.

Képzelj el egy nagy fényes, lassan pulzáló semmit. Dobj le elé egy varangyosbákát, ami tele van sebekkel, ezek a sebek leledzenek, és a levedző sebeken ezer légy élősködik.

Ez a varangyosbéka a tudat. A pulzáló semmi pedig a meditáció. Szóval ül a nagy varangy, néha megvakartja a hátát, beleváj még egyet-kettőt a sebeibe, csinál két újat. Szomorkodik, hogy JAJ :)

Itt is fáj, jaj ott is fáj, jaj ezek a legyek is itt élősködnek. Néha hatalmas erőfeszítéssel ki dugja kis nyelvét, bekap egy legyet a hátáról, hogy megjobban a magáévá tegye. Kicsit sütkérezik ebben a pulzáló fényben :) aztán kicsit elsírja a bánatát, ha szerencséje van kap egy tockost és megrázza magát, hogy egy kicsit felszálljanak azok a legyek, és kipróbálja, milyen az, ha elkezdni belélegezni az előtte pulzáló semmit.

A legyek egy pillanatra felszállnak. Egy lélegzettel bejön a semmi, körbe simogatja a varangyot, egy picit gyógyítja a sebeit, aztán persze a legyek próbálnak visszaszállni. A varangy :) újra megrázza magát, újra engedi, hogy átmossa a semmi, és ez így megy tovább...tovább...

Néha hagyja, hogy újra ellepjék a legyek, de már kicsit kevesebb helyet találnak, amin tudnak élősködni. Aztán kevesebbszer nyúl hátra a nyelvével, már nem esik olyan jól az a légy-vacsora. :) Inkább ki hagyja.

És ahogy az a semmi egyre jobban kőrbe veszi, és mossa, már nem csak a sebek tűnek el, már a varangy bőre is kezd elsimúlni, és szépen lassan eltűnik a varangy, és egy sima kavics lesz belőle. A semmi csak mossa, a kavics egyre kisebb lesz, kisebb...kisseb...és aztán eltűnik.

Teljesen feloldódik ebben a semmiben, és onnantól nincs semmi különös. Onnantól ott van padló, ott van a rizspapír az ablakon.

Kicsit olyan, mint amíg szembenállsz a nappal addig vakít, aztán ha megfordulsz látod, hogy csak megvilágítja a dolgokat, és akkor, amikor a tudatod már csak ez a "semmi" akkor természetes lesz az, hogyha piros jön, akkor a pirosra tudsz reagálni, ha kék jön, a kékre tudsz reagálni, ha ölelés jön, az ölelést tudod helyesen megválaszolni, ha fájdalom, akkor azt, ha vita, akkor azt.

(Nem a saját élményem. Tetszett. Megosztottam veled)