Szociofóbiás lennék, vagy ez még normális?

Kiskorom óta nem nagyon érdekeltek az emberek, már óvodábán sem szerettem együtt jàtszani a többiekkel, inkàbb egyedül. Iskolàban is ki nem állhattam a pàros feladatokat, sem azt, ha valaki mellém ült. Kb egész életemben ezt ment.

Most egyetemre jàrok, az elsők közt szoktam érkezni, ha szeminàriumunk van (azaz max 15 ember, és nem 150, mint előadàson), mert minél kevesebben vagyunk, annàl kevesebben bámulnak meg, ha belépek. Illetve nem ülök be senki mellé, mellèm se szoktak, van elég hely.

Nem utàlom az embereket, semmi bajom velük, csak (ritka kivételektől eltekintve) nem érdekelnek. Aki meg érdekel, annak úgyis felkeltem a figyelmét, nem zavar, ha a többség szàmára làthatatlan vagyok, nem szeretek a középpontban lenni.

Nem ért semmi ezzel kapcsolatos trauma gyerekként, és csúnya sem vagyok. Van pàrom, illetve barátaim is szoktak lenni, de nem annyi, mint màsoknak.

Kevesen tudjàk felkelteni a figyelmem, ahogy nekem is kevesekét sikerül, ha nem direkt akarom elérni.

23l