Hogy lehet az, hogy valaki soha nem sír?

Sokféle emberi “betegség” van, nem értem miért pont ezen akadsz le, egy ilyen ember biztos nem furcsább, mint egy autista, attól hogy valamiben eltér a többi embertõl.

Én jobban furcsállnám, ha valaki azt mondaná, hogy sohasem boldog, a sírás hiánya még oké. Vagy furcsább, ha valaki naponta sír.

Fiatalabb koromban hetente sírtam, nem számoltam, de óriási gyakorisággal.. Ahhozképest ma már nagyon megváltoztam, olyan helyzetekben is “kemény” vagyok, amikor más nem, évente 1-2-szer fordul elõ, máskor inkább ideges leszek sírás helyett. Filmeken is ritkán sírok, mert nem mindenki néz romantikusokat vagy drámákat, sõt olyan is van akinek nincs ideje filmeket nézni!

Én nagyon nehezen tudok sírni. Valószínűleg a neveltetéssel megtanultam azt a hülyeséget, hogy egy fiú csak ne sírjon (ezt tudom magyarázatként elképzelni, hogy a cikiségtől való félelem erősebb a sírásnál). Ezt "tökélyre fejlesztettem", több mint tíz évig "kitartottam". De emiatt az olyan pillanatok, amikor már kellett volna, nagyon nyomasztóvá váltak. Akkor már nem arról szólt a történet, hogy visszafojtsam, hanem ellenkezőleg, ki akartam adni. De nem sikerült. Fullasztó érzés, egy belém kódolt 66-os parancs, ami duzzasztógátként nehezedik a szememre, és mindenestül elzárja a könnycsatornát. Nem is tudom mihez hasonlítani, legbelül visítok, mint egy disznó, és ahogy jönne kifelé, elhal, mintha a testem hullamerevségbe állt volna. Aztán, amikor (szintén 2015) elpusztult a kutyám, akkor hogy felfokozzam a bánatot, rákerestem a Hachikō Monogatari film utolsó jelenetére. Az végre megtörte a jéggé fagyott könnyet, még ha csak egy rövid időre is. Nagy megkönnyebbülés volt, átvitt a gyászon. És bár azóta sem sírtam, nagy trauma nem is ért.

Senkinek nem kívánom, hogy elfelejtsen sírni tudni.

én néha röhögőgörcsöt kapok ahelyett, hogy elsírnám magam.

Szerintem ez rosszabb mint a nem sírás.

"Józsi, meghalt az anyukad."

ha ezután röhögsz az elég rosszul veszi ki magát...

Inkább: miért sírnak egyes emberek gyakran?

Én mindig megütköztem ratja, amikor valaki mesélte, hogy xy itt sírt neki valami miatt. Én sose értettem, miért kell bőgni, meg drámázni. Az nem old meg semmit. Legalábbis nem az én esetemben.

Emberek előtt amúgy se vagyok hajlandó sírni, nem egnedi a büszkeségem, ha meg nagy ritkán egyedül vagyok, az az időszak kincs, mert ritkán adatik meg, azt inkább kiélvezem, hogy végre senki nem zavar, és csapok egy otthoni "csak magammal törődök" napot, szóval kellemesen eltöltöm, sírás helyett.

9-es: van olyan ember, aki tipikus drámakirály(nő) és annyira érzelemközpontú, hogy majdnem szó szerint mindenen bőg. Ismerek ilyen embert, nekem rettentően fárasztó. De ő ilyen, más meg egy érzéketlen tuskó.

Kérdező: ne higgy el mindent feltétlenül, amit mások mondanak. Ennyi erővel én is állíthatnám a lehető legmeggyőzőbb, hogy pl. 15 éves korom óta nem sírtam. De most az mire jó? Meg őszintén szólva aligha érdekelne bárkit, hogy valaki mikor és mennyit sír.