Miért mondják nekem azt hogy úgyis bent vagyok a városban mindennap ezért végre csajozzak be?

Ugyanmár! Ez egy akkora idióta baromság. Nekem sem sikerül erőből/dühből/döntésből becsajozni. Vagy bevonzzuk/bevonzanak minket vagy nem. A mentorom szerint mindenki akkor toppan az életünkbe, amikor itt van az ideje. Se előbb se később. Így ezt siettetni értelmetlen.

A gondolat teremtő ereje a tudatalatti segítségével azonban egy olyan dologra képes, amit magam is tapasztaltam/tapasztalok, tehát nem hablaty.

Becsukom a szemem, ellazulok, afféle meditatív állapotba hozom magam, az időt is rászánva, és nyugalomban, hogy nem nyitnak rám, nem telefonálnak stb. Elképzelem magamat vizuálisan és úgy, hogy egy vonzó fényesség vesz körül és a lányokat vonzza, mint a kivilágított ablak a bogarakat. Elképzelek lányokat, akik mosolyogva jönnek hozzám. Aztán elengedem a dolgot és elmegyek bulizni. Na feleséget nem, de táncpartnert, csókolózó szimpatizáló lányt sok esetben ezzel be tudtam vonzani.

Nem tudom milyen az élet a szánás szélén, mert nem tudom mi az a szánás.

De azt meg kell hagyni, hogy a csajozáshoz interaktív szemkontakt szükségeltetik. Azaz hiába kezd a fiú szemezni egy lánnyal, ha az (úgy tesz mintha) észre sem veszi, viszonzásra sem méltatja. Sajnos a nők nem igazán bátorítják a srácokat etéren. Nem azt mondom, hogy a csajnak kell kezdeményezni, de a hűvös kőszikla fadarab közönyösség nem éppen a jó út erre.