Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Normális, ha úgy érzem, soha...

Normális, ha úgy érzem, soha semmit nem fogok elérni?

Figyelt kérdés

Elég zaklatott gyerekkorom volt kezdve azzal, hogy szegény, bántalmazó környezetben nőttem fel, majd mondvacsinált indokkal majdnem kidobtak a gimnáziumból, amikor 11.-es voltam (rámfogtak valamit, amit nem én csináltam, de nem tudtam tisztázni magam, mert betegség miatt egy hónapig nem tudtam bemenni, egy másik városban voltam kórházban).

19 éves korom óta élek külön a szüleimtől, 20 éves korom óta külföldön. Elkezdtem ugyan az egyetemet idén, mivel mostanáig dolgoztam, de nem érzem, hogy valaha is valamit még el tudnék érni.

Hatalmas a nyomás rajtam, a párom pont tegnap mondta, nagy szégyen lesz, ha nem sikerül elég kreditet összeszednem a vizsgákon, ez az ország legjobb egyeteme, ne bizonyítsam be, hogy biztosan csak tévedésből vettek fel.

Illetve ha nem tudok lediplomázni (mindegy, hogy otthagyom vagy kidobnak), az hatalmas hátrány a munkaerőpiacon is, emiatt előfordulhat, nem vesznek fel egy könnyebb szakképző suliba sem (mondjuk hotel recepciósnak).

6 nyelven beszélek, kitűnő lett az érettségim, felvételi nélkül felvettek elsőre, mégsem érzem úgy, hogy ez bármi teljesítmény lenne.

Inkább mindig rámtör, hogy úgyse lesz soha jobb állásom takarítónőnél vagy pénztárosnál (ezeket csináltam mostanáig, illetve csinálom az utóbbit munka mellett is), ha befejezem az egyetemet, ha nem.

Úgy érzem, öreg vagyok, le vagyok maradva, és egyre inkább veszítem el a motivációmat.

A legtöbb tárggyal nincs problémám, ha a karácsonyi szünetben komolyra veszem a felkészülést (napi 10 óra), akkor remélhetőleg meglesz a minimum kredit. 1-2 van, ami neccesebb.

Viszont folyton úgy érzem, soha nem lesz pénzem, soha nem lesz karrierem, soha nem lesz semmim.

Nagyon kevés a megtakarításom, mivel meg is kell élnem valamiből, és az órarendem keveset enged dolgozni, ha rendesen be akarok járni és tanulni is mellette.


Nem tudom elképzelni, hogy egyszer majd ne legyenek mindennapos anyagi nehézségeim, vagy azt csinálhassam, amit szeretek. Pedig ez lenne az első lépés a megvalósítás felé


"Pár nap múlva 24" L


2017. dec. 17. 18:48
 1/5 anonim ***** válasza:
100%
Hagyd az érzéseidet, mint a dagadt ruhát másra, csak tanulj és ne képzelődj, az élet egészen más, az ember mindent elérhet, amit tényleg akar. Legfeljebb kerülő utakon.
2017. dec. 17. 18:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:

Ez az erzes ket dolgot valthat ki beloled. Vagy ambicional, hogy egyre jobban csinalj mindent, avgy keresni fogsz egy cukordaddyt :)

Fiatal vagy, sulis vagy. Ne akard meg most megvaltani a vilagot. 24 ev jogilag persze mar nagykoru sot felnott, de az elet szinpadan valojaban meg ott van a tojashej a fenekeden.

Tanulj rendesen az a dolgod egyelore. Karrier epitessel raersz meg foglalkozni.

2017. dec. 17. 18:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:

"a párom pont tegnap mondta, nagy szégyen lesz, ha nem sikerül elég kreditet összeszednem a vizsgákon, ez az ország legjobb egyeteme, ne bizonyítsam be, hogy biztosan csak tévedésből vettek fel. "

Hagyd ott a párodat és keress olyat, aki támogató és melletted van.

2017. dec. 17. 19:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
Ezt akár én is írhattam volna. Majdnem minden pontban egyezünk, kis eltérésekkel. Még a korunk is. Nekem családom lett, mellettük csinálok mindent. Ez mentett meg, mert végre van kitartásom, van miért dolgozni. Azelőtt csak fogyott az erőm. A gyerekeim fel tudnak tölteni. SEMMI MÁS nem tudott azelőtt. Nélkülük nem tudom, lennék - e ott, ahol most... A titok abban van, hogy ezeknél a negatív gondolatoknál hangosabb legyen a kitartásod.
2017. dec. 17. 19:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
Ezek a gondolatok teljesen normalisak, de a multadbol kovetkeznek es nem a jovodet hatarozzak meg. A jovodet az hatarozza meg mit csinalsz most.
2017. dec. 17. 19:38
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!