Nektek nem hiányzik a gyerekkori önmagad? Másmilyenek akartatok/akartok lenni? Beszélnétek régi kislány/kisfiú kori önmagatokkal? 16/l

Nem is olyan régen még kisgyerek voltam, többé-kevésbé felhőtlenül. Egy ártatlan kis angyal voltam, tele álmokkal és vágyakkal. Sajnos megvalósíthatatlan álmokkal, amik a mai napig bennem vannak, de ezeket akárhogy próbálom, nem tudom kitörölni. Nem ismerve a valóvilágot minden kellemesebb, egyszerűbb volt. Hát hiába, a gyermeki tudatlanság anno problémamentes volt.

Egy ideje érlelődött, de csak ma vetült igazán fel bennem.

Ha nem éltem volna sz**ságokat, amiktől megváltoztam, amiktől az vagyok, aki, hogyha olyan ártatlan teremtés lennék, mint régen, aki fényesnek, tele lehetőségekkel, és csodákkal látta a világot, jobb lenne? Tény, hogy könnyebben eltiporható voltam, mint most. Ennek ellenére amikor visszagondolok a múltra, az akkori érzéseimre és gondolataimra, amik egy kis taknyoshoz képest fantáziadúsak és nem éppen mindennapiak voltak, hiányolom. Mondják, hogy minden úgy történik, ahogy történnie kell.

Szerintetek jó úgy, ahogy történtek a dolgok, hogy azok vagytok akik? Elfogadtam, hogy ilyen vagyok, csakhogy ettől még nem tetszik, nem szeretem. Nem lopok, csalok, hazudok, bántok másokat, csak megkeményedtem az évek alatt néhány ok miatt. Erősebb szerettem volna lenni kisebb koromban, viszont annyira megváltozni nem akartam. Más szeretnék lenni, csakhogy az a hajó elúszott már. Ez nem olyan, hogy eldöntök, hogy változtatok, mintha egy fogyás, vagy egészségtelenről egészséges életmódra váltanék. Amilyen lettem, nem tudnék olyan lenni, mert már annak ellenére, hogy megértem régi kislány önmagamat, ha olyanná válnék, az egyenlő lenne egy színjátékkal. Egy álarc fedte valóság.

Szívesen visszamennék az időben, hogy beszélgessek kislánykori önmagammal. A gyermeteg felfogás mögött rejtőzött igazság is. Egy teljesen más felfogás és világnézet, amire így, a mostani fejemmel szívesen elbeszélgetnék. Akkoriban sok dologról nem gondoltam volna, hogy úgy fog megtörténni ahogy, illetve néhány problémáról azt sem gondoltam, hogy valaha megtörténhet.

Nem akarom újrakezdeni, nem mennék vissza a múltba, akármennyire is megváltoztatnék néhány apróságot, és kevésbé apróságot. Csak megfogalmazódott bennem, hogy ilyen érzésekkel, hogy olyan valaki, olyan Én szeretnék lenni, aki már rég nem létezik, csak az emlékeimben van, amiket picit megszépít az idő, előre fogok e tudni valaha, vagy életem végéig ebben a saját magam katyvaszában maradok? Tudom, csak túl kéne lépnem, csakhogy ez nem ennyire egyszerű. Próbáltam már varázsütésre és nem varázsütésre változtatni, csakhogy szintén nem volt valós, ugyanis úgy érzem, az érzéseimnek, a gondolataimnak, és az egész lényemnek kéne megváltoznia.