Mi hozza ki belőled a legnagyobb (nem testi) szeretetet egy másik ember iránt?

Ha kiáll ertem es segit.

Pelda amikor az exem(fiu) egy csajnak elkezdett kibeszelni, lehordani, a csaj pedig a hátam mögött megvedett es nekem adott igazat, es totál elszégyellte az akkori baratom magát. Kb igy kezdodott baratnommel a baratsagunk.

Vagy volt amikor autobaleset miatt el volt törve a bordám, nagyon vigyaznom kellett magamra mert azt nem gipszelik es egy masik exem féltékenységből nekem támadt es a nádszál lánytesom nekiment az erős srácnak is egyedül, hogy megvédjen. A srác visszafogta magát.

Vagy olyanok pl ha nem volt itthon vacsora, semmi, mama pont akkor jött spontan es hozott főtt ételt, gyakran ereztem ugy az életemet mentette meg :)

A párom iránt kb olyasmik hozták elő a szeretet pl amikor felvettek dolgozni es interju utan várt a cég elott, es közöltem hogy felvettek, velem örült, felkapott es forgott velem, vagy amikor santitottam műtet utan es nem akartam sehova senkivek menni mert szoszerint tyuklepesben haladtam mint egy szazeves, es nagynehezen a könyörgesere elindultam otthonrol a ház elott ugy várt hogy viragszirmokat szort a labaim elé es mindenhova battyogott velem es tuti jol elvoltunk, nem unatkoztunk, mentunk haverokhoz, nyarsaltunk stb, vagy amikor ugy koszontott fel hogy elmentunk a szokasos cukraszdankba es titokban gyertyat kert a sütimbe es ugy hozta ki a pincer hogy boldog szuketesnapot kivant es kozben egyik keze a hata mögött, egyenes testtartas mint a filmekben :)

Vagy a meghato pillanatok még pl rengeteget harcolt ertem a párom es mire végre megkapott es az övé lettem könnyes szemekkel mondta hogy szeretlek szeretlek szeretlek. Kb ez is mint a filmekben

Ilyesmik plusz az ha valakivel egyutt megyunk át valamin! Pl kollegaval amikor egyutt "sirunk"a fonok miatt vagy egyutt örülünk hogy "ez igen!megcsinaltuk!", a sok sok emlék ami összeköt, szoval amikor egyutt megyek keresztul valakivel sokmindenen.

egymillió dolog..

talán legjobban az ártatlanság és az elesettség

Ha felnézhetek rá.

Gyerekként elég rosszak a körülményeink olyan szempontból, hogy apám lelépett mikor megszülettem, a tesóm nem foglalkozik velem soha, anyukám mindenért engem hibáztat és úgymond nem igazán élek. Aztán beiratkoztam egy edzésre, ahol az első pillanattól azt éreztem az edzőn, hogy "érdeklem", nem néz le, hanem a legjobbat szeretné kihozni belőlem, mert esélyt lát bennem. Példaképemmé vált, azóta is tisztelem és szeretem. Vele érzem magam biztonságban és az edzőtársakkal, mert ők nagyon jó haverok. Ez ott is megmutatkozik, amikor helyettesítik az edzőt, mert épp nem ért rá eljönni, ott az a hiány, érzem, hogy nem tökéletes az edzés. Fura ez az egész, ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor egy kutyának a gazdája lepasszolja egy időre máshoz, amíg ő nincs jelen. A kutya is ilyesmit érezhet a főnöke hiányát.