Mi volt életed legnehezebb szakasza/ történése? Mi volt akkor, és hogyan jöttél ki belőle?

Életem eddigi legnehezebb időszaka lassan már 3 éve tart:

Nem tudtam összehozni a nyelvvizsgát, ezért egyetemre sem vettek fel, és ezért elkellett mennem a Mekibe dolgozni. Kikerültem külföldre, mindenféle barát, kapcsolat nélkül, eddig nagyon rossz helyeken dolgoztam, a poklot poklát jártam meg, de pénzem az legalább lett, hogy az anyagiak miatt ne aggódjak, kényelmesen élek. Most gyúrok a nyelvvizsgára, hogy továbbtanulhassak, meg próbálok kezdeni valamit az életemmel.

Elvesztettem a munkámat. Alig tudtam fizetni az albérletet. Félre tett pénzem nem volt. Az álláskeresési járadék pedig éppen az albérletre volt elég. Nincsenek családtagjaim akik segíthettek volna. A tv-re és kajára már nem jutott pénz. Volt mikor 7 teljes napig nem volt mit ennem. Tisztálkodó szereim se voltak csak szappan.

Aztán szerencsére újra lett munkám, szép lassan visszafizettem az elmaradásaim így a tévét és a netet is visszakapcsolták.

De életem legrosszabb 3 hónapja volt.

Családtag halála. Az idő segített, de sokszor eszembe jut.

Szülők válása. Ezen is az idő.

A legnehezebb most van. Egyetem, rossz tanárokkal, az egyik szétszivat, melót nem találtam, hogy fizessem, a család nyomást helyez rám. A megoldás az lesz, hogy elvégzem és találok melót.

Amikor egy közeli rokonom öngyilkos lett, amikor a legjobb barátnőm meghalt egy balesetben, amikor a párom elhagyott 10 év után és most itt vagyok 36 évesen, az álmaim a határban sincsenek már és tele a bakancs az egésszel.

Irigylem mások az egyetemi/mekis gondjait.

Amikor elköltöztem otthonról 19 évesen a párommal.

Azt hittem szuper lesz, de semmi nem alakult jól.

Kifogtam egy szörnyű munkahelyet, ahol kb terrorizáltak mellette fősulira jártam az is agyonra stresszelt, de mivel albérletben voltunk nem hagyhattam ott a munkahelyet se, a párom meg szintén egy rosszat fogott ki, így mind a ketten idegbeteget voltunk, folyton veszekedtünk, alig volt pénzünk néha még kajára sem, + meghalt az egyik közeli családtagunk a szüleim meg majdnem utcára kerültek. Akkoriban több öngyilkossági kísérletem volt.

Most 27 vagyok, szerencsére helyre jött minden, én befejeztem a fősulit, találtam egy minden téren szuper munkát, életem legszebb napja volt, mikor 4 év után kijöttem az első munkahelyemről a felmondási papírokkal. A párom is elvégzett egy 2 éves iskolát, és kifogott egy jó munkahelyet, nagyon jól keresünk, megvan mindenünk, drága ruhák, utazunk sokat stb.

A kapcsolatunk teljesen 180 fokot fordult az elmúlt években, alig veszekszünk, szeretjük egymást, tavaly össze is házasodtunk. Most épp az első saját lakásunkat keressük. Ja és a szüleimnek is sikerült találni egy kis házat amit családi összefogással megvettünk nekik vidéken, fillérekért, maguknak nagyon szépen felújították. Viszont a mai napig szorongok,folyton félek, hogy baj fog történni velünk.

Egy olyan helyről amit nagyon szerettem, egy olyan helyre kerültem, amit nem szeretek. Kemény munkával, teljes személyiség változással és megtanulni az életben jól kijönni, vissza kerültem a helyemre.

Maradjunk ennyiben, hogy aki akar, annak sikerül. Nincs kifogás.

Nem tudom miért kell lepontozni. 20-22 évesen nem élt az ember annyit, mint harmincvalahány évesen.

Egyébként abban a gyárban nem nagyon volt 12 óra alatt lehetőséged wc-re menni, meg a szokásos 3 müszak. Mindennapos megalázások, és még sorolhatnám. Attól független sajnálom ami veled történt!

Külföldi magány. Bárkihez sodort az élet mindenkinek aki eleve ott szuletett vagy letelepedett voltak ottani barátai, családja, szülei, mély kapcsolatok, mindig én voltam csak a kivulallo. A munkatarsaim is ugy dolgoztak kint hogy egyik sem egyedul jött hanem rokonnal ismerossel stb

Persze lettek kapcsolataim de mindegyik az a feluletes szoval a csaladi vagy igazi baráti szint senkivel nem alakult ki.

Es az ezzel járo hátrányok. Amikor szabad vagy es pl karacsonykor csodálod a kulfoldi szintet az otthonihoz kepest egy ámulat egyedul éled át. Ill szinte a legtöbb örömeden olyanokkal mész át akiket abszolut nem hat meg mert latták már ezerszer vagy ők ugye nem ugy élnek hogy munka munka munka es nem ugy élik meg a szabit mint te mert ők eleve szabadabban élnek. Kb ahhoz hasonlit az erzes amikor valakire ugy nezel ő a nagy ő de neki te csak egy vagy a szazbol.

Dolgoztam kastélyban is. Termek csillarok zongora titkos atjarok, ezer szoba mindegyik más, tornyokban is szobàk, titkos ezerajtos regi lakkozott szekrenyféle kincsesdoboz, alagsorok, stb senkivel nem tudtam megosztani, egyedul éltem meg mindent szinte igaz jött a párom az ottani kulfoldi srac ertem, még viccelodott is hogy jön a kastelyba a hercegnőéért szerelmes idők voltak de futo lett az is.

Plusz ugye a bánat. Ill ha baj van. Igazabol senkit nincs felhivni sem.

Nem egyszer dolgoztam 38-39 fokos lazzal is.

Es probáltam online ismerkedni. Mivel rugalmas voltam azaz barhol a vilagon le tudnek telepedni akár otthon is ezert inkabb magyarokkal ismerkedtem online.Es mindenki lepattintott, volt aki rámszállt gunyolni, szidni naponta, le kellett tiltanom is, de mindez abban azokban az időkben amikor szomjaztam a tarsra, barátokra, szeretetre.

Habár tudom hogy leirva abszolug bagatellnek tunik mert nem halt meg senki a tortenetben, de a magányba szerintem bele lehet rokkanni.