Most tényleg velem van a baj? Jogosan gondolnak lustának?

Idén érettségiztem, sokat szenvedtem, hogy jól sikerüljön, versenyre jártam, plusz még tanárhoz is, amit az ösztöndíjból tudtam fizetni. Egyszerre nagyon sok volt minden, kb. a suli körül forgott az életem. Most eljött a nyár, szeptembertől egyetem és szeretnék egy kicsit kipihenni magam, a július már alapból tanulással lesz tele, amitől már a sírás kerülget (nyelvvizsga). Szóval marad egy hónap nyaram mielőtt megint gőzerővel kellesz tanulnom. A családom azt akarja, hogy dolgozzam végig az egészet. Tavaly ugyanezt csináltam, de most mégis pánik van bennem. Kezdek nagyon kiégni, tudom, hogy kell a pénz, mentem tavaly is rendszeresen, de egyszerűen elegem van mindenből. Ez így nekem túl szürke, folyamatos stressz és még csak eredménye sincs, mivel a szabadidőmet is azzal kell töltenem, amivel nem akarom. Gőz erővel csinálok mindent, amit elém raknak, de nincsenek céljaim. Egyetemet is úgy választottam, hogy közben igazából semelyik sem tetszett csak ráböktem egy kevésbé rosszra. Átgondolni sincs időm, hogy mit akarok, csak sodródom az élettel.

Mikor felhoztam itthon, hogy azt az egy hónapot már nem akarom végigdolgozni azt kaptam meg, hogy lusta vagyok, meg innentől kezdve csak rosszabb lesz már úgyis.

Meg elvileg ezek voltak a "legszebb éveim". Hát amire emlékszem a négy évből az a kialvatlanság meg stressz. Ha ennél csak rosszabb lesz, akkor én ebből tényleg nem kérek.

Nem tudom mit tegyek, középiskolába tök sok céllal érkeztem, de útközben már minden érzés kiment belőlem, sokat tanultam, de nem volt meg a sikerélmény hiába jó jegyet kaptam. Tényleg egy hónapot szerettem volna csak átgondolni a dolgot, meg tényleg pihenni.

Tudom, hogy kell a pénz, de kivagyok égve. Még ha jogosan is gondolják is, honnan szerezzek ambíciót? Mert így tényleg szenvedés már felkelni is.

18/L