Mit gondolnak azok az apák/anyák akik elhagyták a gyereküket és egykori élettársukat?

Az ilyenek utolsó senkiházi, önző sz@r alakok, akik nem képesek felelősséget vállalni egy életért, aki miatta jött a világra. Nem anyagilag gondolom, hanem lelkileg. Nem vesznek tudomást arról, hogy egy kisgyerek úgy nő fel, hogy nincs előtte egy férfi (vagy azért jóval ritkább esetben) egy női modell, olyan folyamatos frusztrációval él, hogy ő nem számít, őt csak így el lehet dobni, biztosan benne van a hiba. Saját tapasztalatból mondom. Apám 1 éves koromban lépett le, és egy rhadt képeslapot nem küldött mondjuk karácsonyra soha. Amikor bejött az iwiw, kíváncsiságból rákerestem, és írtam neki. Na azt reakciót...elkezdett áradozni arról, hogy nem telt el úgy nap, hogy ne gondoljon rám (na persze), nagyon szeret (nem is ismer...kit szeret?), és nagyon bonyolult ez az egész dolog, úgysem érteném meg. Ekkor voltam 13 éves. Váltottunk pár levelet, és én kis naiv kislány, megkérdeztem, hogy szeretne-e találkozni velem. Persze, hogy akart. Hónapokra rá találtunk megfelelő időpontot. Találkoztunk, beszélgettünk, nem hánytorgattuk a múltat. Mondta, hogy találkozzunk következő hétvégén is. Mondom jó. Fél órával a találkozó előtt lemondta, de majd keres...ennek lassan 10 éve. Azóta is keres.

Na ilyen alja mocskos szívtelen gané az összes, aki így elhagyja a saját gyerekét. Anyukám mesélte, hogy 3 évesen karácsonyra nem ajándékot kértem meg ilyen-olyan cuccokat, hanem azt, hogy nekem is legyen apukám, aki szeret. Anyukám úgy zokogott, és ölelt, hogy máig emlékszem rá, pedig nagyon kicsi voltam. Az oviban meg kitalálták, hogy legyek Apák napja is, és csak nekem nem volt kinek mondanom semmit...ott álltam mint egy hülye a többi gyerek között. Na ennyi.

Hogy ők mit éreznek? Szerintem semmit, mert arra képtelenek.

Kedves Utolsó!

Osztom a véleményedet! Lelketlen senkiházi szar az ilyen.

De tudod, az igazság szerintem az, hogy a lehető legjobb dolog amit egy ilyen embernek nem nevezhető valami a gyerekével tenni tud, az az, hogy kilép az életéből. Hidd el, semmit nem veszítettél. Az ilyen nem apa, akkor meg minek beleerőltetni ebbe a szerepbe.

Amúgy az ilyeneket mind ki kéne heréltetni. Ne szaporodjon, nem érdemli meg.

Kérdező, a kérdésedre válaszolva, szerintem semmit nem gondolnak. Nincs és kész.

Nekem sincs apám, pár hónapos voltam, amikor elhagyott minket. Azóta körülbelül négyszer láttam. Most tizenöt éves vagyok.

Fogalmam sincs, mit érez, nem vagyok jó emberismerő. Csak azt érzem, hogy valamilyen szinten kíváncsi rám. Mást nem nagyon. Kiskoromban pocsék volt, mert láttam, hogy a barátainak szeretik egymást a szüleik, én meg jóformán azt sem tudtam, mi az "apa" szó jelentése. Most pedig már nem is érdekel. Tényleg. Csak az frusztrál, hogy hogy lehet képes egy ember arra, hogy elhagyja a családját.