Felnőtt korban miért veszítik el olyan sokan a képzelőerejük nagy részét, meg a gyerekekre jellemző meseszerű gondolkodást?

Nem hiszem hogy elvesztenék a fantáziájukat. Viszont ahogy felnövünk rájövünk hogy az ötleteink annyira nem is eredetiek, hogy sokkal többet kell tudni mint hinnénk hogy meg is valósítsuk őket, és sokan ebbe ölik a kreativitásukat. Ahelyett hogy feleslegesen álmodoznának tényleges problémákat oldanak meg a fantáziájuk használatával.

Szerintem ez egy elhasznált klisé hogy a gyerek fantáziája elhal felnőtt korra. Szerintem ellenkezőleg. Specifikus lesz, és gyakorlati tudás és tapasztalat birtokában felhasználható. Csak az már fel se tűnik mert természetesnek vesszük.

hát ennek a szomorú jelenségnek sok oka van, foglalkoztam/foglalkozom ezzel. Röviden, csak azt figyeld meg: az ember úgy születik, hogy a megismerés és (később) a kifejezés igénye benne van. A csecsemőnek minden érdekes, mindent meg kell fogni,forgatni,szagolni, rágni- hatalmas energiával veti bele magát a világ megismerésébe - és senki sem mondja ezt neki, hogy ezt tegye. Később rajzol, fest, táncol énekel, beszél ezekről a tapasztalatiról - alkot. Kreatív. És szereti. Ilyen az óvodás. Azután valahol az iskolás évek során ez összetörik... Weöres írja egy levelében: 'A gyereklélek spontaneitását és ragyogó tüzét kellene valahogy átmenteni a felnőttkorba.”

[link]

A "teremtő képzelet" sorsa korunkban, Pilinszky tanulmánya

[link]

hát itt a válasz....

a megkeseredett emberek sajnálják a mosolyt az arcodon, és a csillogást a szemedben, mert nekik már nincs, vagy talán nem is volt, vagy ha lett volna, ő is azt kapta, amit most ő ad tovább másoknak. Okoskodást, lehúzást.