Felnőtt korban miért veszítik el olyan sokan a képzelőerejük nagy részét, meg a gyerekekre jellemző meseszerű gondolkodást?

Persze, sokaknak marad a fantasztikus irodalom meg a filmek, képregények iránti rajongás, közöttük azért akadnak szép számmal, akik "sose nőnek fel" (ezt pozitívan értsétek), meg a művészi vénával megáldottak is izgalmas fantáziával rendelkeznek. De mégis rengeteg felnőtt olyan végtelenül unalmassá válik, képtelenek elengedni a képzeletüket, képtelenek eljátszani gondolatban meseszerű/fantasztikus helyzetekkel, lehetőségekkel. Sőt, sokan közülük negatívan értékelik azokat az embereket, akik viszont képesek erre.

Elmúltam már bőven harminc, de én az a kategória vagyok, aki "sosem nő fel". Bármikor bármiből kreálok egy fantasztikus helyzetet, és ezt igénylem is. Akárcsak gyerekkoromban. Persze, én is felnőttem, tisztában vagyok a valósággal, a lehetőségekkel, és imádom a tudományok egy részét is, de annál inkább szükségem van ezek mellett a "mesékre".

Annyira ebben vagyok elmerülve, hogy nem értem, sokakból miért veszik ki ez a dolog, ami viszont minden gyerekben megvan? Hova tűnik? Miért múlik el? Tudom, ahogy öregszünk, az agyunk is változik, na de ekkora különbségekkel? Vagy ez inkább amolyan "civilizált világunk velejárója" dolog?