Miért van ilyen sok szeretethiányos ember?

Rohanó világban élünk, ahol sok szülő elintézi a gyereket annyival, hogy tessék itt van egy ezres menj. Már egészen kicsiknek is kezükbe nyomnak egy telefont és aztán szórakoztasd magadat. Nagyon ritka az ilyen családokban az igazi szülői törődés, ritka a közös program, kirándulás, társasozás, séta... Ezekből a gyerekekből lesznek a szeretethiányos felnőttek.

Mert manapság már nem annyira könnyű megfelelni. Sokan nem kapnak lelki törődést,bármennyire is hangzik hülyén,és bármennyire mondják az itt lévő kis tudósok,hogy emiatt nem lehet rosszul lenni,de lehet. Manapság már sokkal nehezebb megfelelni,sok dolog alappá vált,ami nem feltétlenül egyszerű. Sokaknak vannak nagy elvarasai.

Mert akik önmagukat se képesek szeretni, még hogy alapot is adjanak az önutálatra; belerúgnak a többibe, és ezáltal őket is megfosztják a boldog szeretetteljes állapottól, a békétől, harmóniától, nyugalomtól. Pl ha már a szüleit is sértették a szülei, lehet, hogy egyre csak növekedett generációkon keresztül ez az elhidegülés egymással a családon belül,és akkor már az anyja is a gyereknek teljesen össze volt törve; mert nem volt előtte jó minta; fogalma sem volt neki se, meg már csomó felmenőinek se, hogyan kell jó szülőnek lenni; megszűnt a támogató családi háttér; pont azok rúgnak bele az emberekbe legnagyobbat, akikkel együtt él; utálják egymást, ígyaztán mindenki frusztrált. Meg van egy ilyen Ákos-szöveg; hogy "sok ember közt vagy a leginkább egyedül", pl akkor érzi a legjobban a magányt; amikor pl kívülrekedtnek, vagy akár konkrétan kirekesztettnek érzi magát; idegennek, kívülállónak egy közösségből. Mert ha pl sokan nem fogadják el; vagy esetleg még ő se fogadja el magát; és lehet, hogy azért nem nyitna feléjük, vagy nyitna ő, csak fél, hogy elutasítják, bántják, van is sok rossz tapasztalata; akkor inkább nem nyit mások felé, hogy védje magát; mert a "ha egyedül vagyok, biztos, h nem bánt senki"-elvet követi.

Én úgy érzem nem panaszkodhatok, mert normális családban élek, átlagos anyagi helyzettel. A szüleim annak ellenére, hogy elég elfoglaltak mindig igyekeztek kellő figyelmet fordítani rám és a tesómra. Mégis, valamiért ezt hihetetlenül kevésnek érzem... Lassan 18 leszek és az eddigi életemből kimaradtak a baráti összejövetelek, a csajos esték, amelyekről mások hatalmas izgatottsággal mesélnek, illetve a párkapcsolat is.

Mert pici magányos tehetetlen kis pandamacik vagyunk elszigetelve a többiektől:c