Miért foglalkozom betegesen más érzéseivel?

Két példával szeretném szemléltetni (és nem azért mondom, hogy most dicsekedjek mennyire jó ember vagyok, mert ha van is benne ilyesmi, ez már nagyon beteges amit csinálok és sokszor még az ismerkedésben is hátráltat)

Első enyhébb példa ami még talán érthető is: középiskolában ha beszélgettünk egy ilyen 3-4 fős társaságban (abból az egyik ember szegényebb körülmények között élt és sajnos egyáltalán nem tehetett meg ilyesmit) és én vettem egy új márkásabb cipőt 15 ezer forintért, akkor el akartam újságolni a többieknek, hogy vettem egy ilyen vadiúj cipőt, aztán eszembejutott, hogy nem szabad ezt elmondanom, mert a szegényebb körülmények között élő haveromnak valószinüleg kellemetlen lenne a dolog és lehet rosszul érezné magát. Ezért inkább általában az ilyet magamban tartottam, ha ő is ott volt.

A másik picit durvább példa: Volt régen egy haverom évekig tartottuk a kapcsolatot, majd 1 év szünet után ismét összefutottunk. Teljesen ártalmatlanul ráterelődött egy régi dologra a téma az anyukájával kapcsolatban talán valami főzéssel kapcsolatos. Talán megkérdeztem, hogy szokott-e még főzni xy ételt. Erre pedig a válasz hogy már nem, mert sajnos pár hónapja eltávozott... Úgy sokkolt engem ez a dolog, annyira kellemetlenül éreztem magam, hiába nem tudhattam mi történt, hogy azóta nem merek ismerkedésnél, újabb haverjaimnál rákérdezni senkinek sem a szülői helyzetére, mert félek, hogy felszakítok egy esetleges sebet ezen példa alapján.

Le kéne szoknom erről a dologról? Van ennek valami hátránya így összességében, vagy inkább örüljek, hogy "ilyen vagyok"?