Miért lepődnek meg ennyire az emberek azon, hogy miután csalódást okoztak nekem, nem vagyok többé kíváncsi rájuk?

Az a helyzet, hogy én egy meglehetősen pozitív, nyitott, toleráns ember vagyok, mindenkit úgy fogadok el, ahogy van, senkit sem akarok megváltoztatni. Nincs bennem semmi előítélet, első körben mindenkihez pozitívan állok hozzá. Viszont nálam nincs második esély. Ha valaki egyszer belém tapos, csalódást okoz, azzal nekem többé nincsen dolgom. Ilyenkor nem haragszom, csak egész egyszerűen onnantól leszarom az illetőt,a feje tetejére is állhat, akkor sem tudok már ugyanúgy nézni rá, mint előtte. Általában ezen megdöbbenek az emberek, mintha azt gondolták volna, hogy én csak egy vidám hülye lennék, aki majd úgyis elnézi, ha belerúgnak...Hát nem! Nekem nincs annyi időm és energiám, hogy olyan emberekre pazaroljam, akik semmibe vesznek. Én mindenkivel tiszta lappal indítok, korrekten, előítéletmentesen, sajnos ezzel sokan vissza élnek, aztán ők vannak megdöbbenve, hogy többé nem keresem őket.