Miért nem tudom befolyásolni az érzéseim?

Miért van az, hogy ép ésszel felfogom a dolgot, mégsem tudom elérni, hogy semlegesen kezeljem?

Pl orvosi vizsgálat.

Szó nélkül levetkőzök, ha arról van szó, hogy muszáj, hiszen a saját érdekem, az egészségem érdeke. Azért vagyok ott, mert segítségre van szükségem, nekem, nem pedig páciensre az orvosnak, az van nekik elég nélkülem is.

Viszont azt a bizonyos "ez most egy kellemetlen helyzet" érzést nem tudom leküzdeni magamban.

Egyszer még kamaszként sajnos mentővel kellett kórházba vinni szívproblémák miatt, és ugye a mentőorvos, hogy lásson mindent, le kellett vegye rólam az inget, amire persze nem volt idő, ezért csak letépte az ingemet.

Tudom, hogy muszáj volt (2 gomb volt csak begombolva, melltartót nem viseltem, mert otthon voltam), mégis abban a pillanatban volt annyi lélekjelenlétem, hogy úgy érezzem, mintha megaláztak volna. Holott ez egy kényszer helyzet, és muszáj.

Tudom, hogy nem kéne ezt cikinek éreznem, ha baleset érne se állna neki senki gombolgatni rólam a ruhát, hanem helyben tépnének le rólam mindent, mert minden másodperc számít, függetlenül attól, hány arrajáró bámul, mint a boci.

Ugyanígy a nőgyógyászati vizsgálatot se kéne cikinek éreznem, mégis annak érzem. Elmegyek, mert magamnak teszek jót vele.

De a fogorvosnál is kellemetlen volt, mikor a hülye röngten nem fért a számba, és már sírtam, mert azt hittem, lenyomja a gyomromig, mire beszólt pár nem kedveset arra vonatkozólag, más dolgok ugye simán beférnek/lecsuszannak.

Holott tudom, hogy csak ideges volt, és nem akart rosszat, csak túlesni a dolgon, ahogy én is.

Csak akkor épp hülye voltam, és elkezdtem bőgni, mert eszembe jutott egy rossz emlék (szexuálisan durván megalázott egy volt barátom, és ez ugrott be elsőre a "más dolgokról")