Kiégés vagy csak beleszokás?

Nektek mi a tapasztalatotok azzal kapcsolatban, hogy egy idő után elkezdenek szürkülni a dolgok?

32 kettő vagyok amióta emlékszem mindent beleadtam amit az adott pillanatban beletudtam adni és mégse jutottam sehova.

Viszont nincs olyan döntés (vagy talán egy kettő) amire emlékszek és máshogy csináltam volna.

Az a helyzet hogy ezzel a semmivel én teljesen jól elvagyok mára. Nem lettem vagyonos, se kapcsolatom nincsen se óriási karrierem, nem vagyok egy Adonis és még csak hihetetlen lángelme sem vagyok.

Se a "sok" pénz nem érdekel, se a (tömeges és felületes)nők,

a főnökkel meg jópofizzon akinek hat anyja van, gyűlölöm a mosolykultúrát.

Régebben amikor még társadalomtudományi doktorit csináltam hajtottam, mert kiakartam törni. 25-26 évesen alig éltem/aludtam csak kutattam.

Ma meg IT technikus vagyok egy közepesen ismert cég egy közép-európai üzemében MCSA val meg alap JSsel a zsebemben.

Bármikor lefutok 10kmrt, félmaraton már unalmas, maraton pedig nem érdekel (4 óra futás az életről lehozna)

bármikor letekerek 100kmt egy trekkingel vagy letúrázok 30-40 kmt a hegyekben.

Amilyen nyelven tudni akarok azokon már elgügyögök.

Ami csak rajtam múlik az kicsit lassabban mint a legtöbbeknek de előbb-utóbb meglesz.

Ennyi év "küzdelem" után kicsit nem találom a helyem mert már vagy megvan amit akartam régen,

vagy pedig már a kudarcok se érdekelnek annyira. Annyi volt, már nem fér a falra.

Mostanában azon gondolkozok hogy elkezdek valamilyen küzdősportot, hogy kiélhessem a küzdeni vágyásomat.

Esetleg ez valami ilyenolyan zárási pánik? Nyilvánvalóan van hova fejlődnöm mindenben, de ez csak langyos víz.

Ha hasonlót tapasztaltatok és van valami tanács esetleg azt szívesen veszem.