Kezdőoldal » Emberek » Lakóhely, szomszédok » Normális, hogy engem ez...

Normális, hogy engem ez idegesít vagy én vagyok különc?

Figyelt kérdés

A lakótársammal albérletben vagyunk együtt, már két éve. Tavaly, vagyis első évben jól megvoltunk, programot csináltunk együtt, dumáltunk eleget.

Mostanában, már pár hónapja (nyáron nem laktunk együtt) nincs meg a régi jó viszony. Először önmagában véve ez zavart, hogy ha tavaly jó volt, akkor most mi baja velem, mikor rákérdeztem, azt mondta, elfoglalt, gondoltam nem erőszakoskodok, megleszünk magunknak is.

Ezen túltettem magam de érdekelne valami.

Mostanába zavar több minden. Például az is, hogy néha köszön, néha nem. Volt, hogy direkt nem köszöntem neki mikor ment el, kíváncsi voltam fog-e köszönni magától és nem köszönt el. Ma meg mikor köszöntem neki (majdnem egyszerre értünk a lakásba), akkor szó nélkül hagyta. Eléggé levegőnek néz. Idegesít néha, hogy valaki olyannal lakok, akire nem számíthatnék ha bajom lenne, aki egyáltalán nem beszél szinte velem, ezzel kapcsolatban csak az zavar, hogy nem lett volna muszáj azt mondani, hogy sok a dolga és azért nem, mondhatta volna azt is, hogy mostanában nincs kedve trécselni. Az egyetemista csoporttársaival is fura, azokkal sem beszél szerintem annyit, mint tavaly.

Ami még kezd néha idegelni, az az alkalmazkodás, például mikor reggel egyszerre megyünk órára, ő akkor megy a fürdőbe mikor én fogat mosnék. Jobb híján persze hozzá fogom igazítani a készülésem tehát nem előbb felöltözök és aztán eszek meg fogat mosok hanem fordítva (leegyszerűsítve). Meg ami szintén frusztrál kicsit de nem mindig, az az, hogy van párom és hogy vele hétköznap nem igazán lehetek kettesben itt. Tegnap épp úgy sült el, hogy míg lakótársam órán volt, addig sikerült de csak azért mert kivételesen ellógtam az órám (lenne órám mikor lakótársamnak van tehát egyszerre végeznénk és lennénk otthon). Hétvégén nincs itt a lakótársam, tehát akkor esetleg lehetek vele itt nyugodtan, a hétköznapokon nem. Akkor mondjuk a párom lakására se tudunk menni, mert ő meg kicsit messzebb lakik és mindig az egyikünk este végez és mire odamennénk, már tényleg ki lennénk estére nyúlva meg időigényes. Persze lehet úgy is romantikázni, hogy a lakótársam ott van a másik szobában, sokan így csinálják gondolom de azért az nem ugyanaz.


Előtte másik lakótársam volt, igaz akkor még nem jártam a párommal de akkor nem voltak ilyesmi "problémáim" azzal a másik lakótársammal (ha voltak viták, az más okból volt).


Az ilyen dolgok titeket is zavarnak/zavarnának vagy csak én vagyok nagy igényű?


2019. dec. 4. 10:22
 1/2 anonim ***** válasza:
Valószínűleg azért erősödtek fel vele szemben a negatív érzéseid,mert elkezdtél rá jobban fókuszálni,miután már nem barátkozik veled annyit,mint korábban..Érthető,de próbáld meg nem észrevenni ezeket a dolgokat,vagy összeköltözni a pároddal egy másik albérletbe.
2019. dec. 4. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim válasza:
Lehet hogy valami rossz történt vele, esetleg rossz hírt kapott és magába zuhant. Vagy a másik hogy hasonló mint én és szeret inkább magában gondolkozni. Velem elő szokott fordulni hogy nagyon gondolkozom, közben meg valaki beszél hozzám és fel se tűnik.
2019. dec. 31. 12:20
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!