Kezdőoldal » Emberek » Lakóhely, szomszédok » Debrecen környékére, v....

Debrecen környékére, v. Sopron melletti falvakba költöznétek a helyemben (rövid infó alább)? Kérdezzétek már meg kérlek ismerőseiteket is, hogy ebben a helyzetben ők e kettő közül hova mennének inkább! Ezt is nagyon köszonöm!

Figyelt kérdés

Sopron környékére, vagy inkább Debrecen közelébe (10-25 km-t értek ezalatt) költöznétek (illetve költöznének ismerőseitek), ha a jobb kereset és egyben a stabilabb, folyamatosabb megrendelések mennyisége lenne a két fő szempont szobafestő egyéni vállalkozóként.

Ha szerencsére már néhány év rutin úgymond benne van a kezdetekben, nem kezdő amatőrök vagytok.


A probléma - hiába vannak egekben a munkadíjak - a mostani (szó szerint) kicsi városommal az, hogy itt nem lehet még közepes díjakat sem elkérni (egyszerű, ha sokat kér ezen a környéken egy szakmunkás, szinte senki nem fogja hívni) és emellé, más városokhoz viszonyítva, nagyon kevés is a megrendelés.


Ha viszont a közeljövőben változtatni szeretnék életemen, jobb helyzetbe szeretnék kerülni - hiszen van rá lehetőségem, és miért is ne - akkor már inkább olyan városba mennék, ahol hosszabb távon biztosabbak a folyamatos megrendelések, és esetleg (legalább) közepes munkadíjakat el lehet kérni teljesen ugyanazért a munkáért, szólóban.


Sopron lett volna az első választásom, de ugyanakkor Debrecenre elég sokan azt mondják és írják is, hogy egy nagyon élhető, eléggé családbarát, biztonságos és ami jelen pillanatban az egyik legfontosabb: stabil igények vannak a szakmunkákra a festésre.


Ami Debrecen felé billentené a mérleg nyelvét - Sopron helyett - az az, hogy sokkal közelebb van hozzám, könnyebben el tudnék alkalomadtán jutni (vissza ide) a rokonokhoz. És közel van még Erdély és Kárpátalja is, ahová szeretek "hazajárni"!


Csak kérdés, tíz-húsz év távlatában várható-e, hogy lesznek ott munkák, vagy emiatt inkább Sopron környéke? (Ahol meg Olaszország, Csehország és Németország van közel, mely országokba szintén szeretek járni.)



2022. ápr. 6. 20:30
1 2 3 4 5
 31/44 anonim ***** válasza:
100%
Ja igen ez még lemaradt ahogy az utolsó is írja, ingatlanos elpasszolja a kiskertes övezetben külterületen engedély nélkül felhúzott "kerti háznak" nyilvánított "családi házat"...aztán megy a rinya higy nincs tömegközlekedés se bolt se út se közvilágítás...örüljenek hogy nem bontatják velük ezeket...mondjuk már erre is volt példa...
2022. ápr. 10. 22:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/44 anonim ***** válasza:
32%
Sopron. Hosszú távon a gyerekeknek ès családnak is egy kitörési pont, hogy az egyik legfejletebb Eu-s orszag fővárosa 100 kmren belül van. Sokan oda járnak innét egyetemre, elején középiskolába hatarmenti osztrák kis varosokba stb. Meg jelenleg nem árt minél messzebb kerülni az ukrán határtól de ez a saját véleményem.
2022. ápr. 14. 06:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/44 anonim ***** válasza:
100%
32 az tényleg jöjjön ide minden putris életképtelen...tökig van a város már az ilyen szociális éhenkorászokkal...tényleg még kell ide egy rakással...ha MO-n megvalósúl e klasszikus dél-amerikai gettósodás akkor itt lesz hozzá a mintaváros....
2022. ápr. 14. 23:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/44 anonim ***** válasza:
56%

#33

Már elkezdődött. Ahogy épülnek a nagy tömbházak egymás hegyén hátán ahova alig jutsz be. Minden random helyre beraknak egyet ahova tudnak.

Összes vékony silány minőségű, de az emberek egymás hegyén hátán minden áthallatszódva.

Folyamatosan mennek a panaszok a parkolás, járdán parkolás, garázs előtt parkolás stb. miatt.

Kukák annyira tele állandóan, hogy ömlik a szemét kifele.

Utak alig járhatóak úgy szét van esve az egész.

Néha városon belül 70-80 al tolnának lefele.


Az ilyen gettósodott lakótelepekben, ha van 1 tabak meg egy drága kisbolt akkor körülötte alig sikerül 1 szabad sávot hagyni a forgalomnak.

Sokszor a lámpák sem működnek aztán olyan feltorlódások keletkeznek, hogy az ember agya felrobban.


Ez a gettósodás itt már rég elkezdődött sajnos.

Néha az utcákról olyan üvöltözések hallatszódnak fel, hogy csak nézek, meg olyan kigyorsítások a szakadt autókkal...

2022. ápr. 15. 10:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/44 anonim ***** válasza:
56%

34: Biztos elviselik ezt azért cserébe, hogy 150 ezer helyett ugyanazért 1500 eurót kapnak évi 14x.


A pénz nagy úr.

2022. ápr. 15. 11:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/44 anonim ***** válasza:
100%

#35

És milyen jó lenne arra rájönni, hogy nem csak Sopron létezik... De ugyanúgy akinek nincs itt senkije könnyen ki is tudna menni, albérletek szinte nem is drágábbak már Burgenlandban, legalábbis jó pár helyen, az élet valamivel talán, de cserében teljes nyugalom van és sokkal előbb be lehet érni munkába.

Határon sem kell átkelni és néha benyalni a nagyobb sorokat stb.

De nem, az a biztos, ha mindenki itt nyomorog és egymás torkának esik nap, mint nap.

Ez a szomorú, hogy aki idáig megteszi azt a 150-500 km -t akkor az a plusz 20-50 már miért nem tud menni?

Cserébe itt a környéken sem szálltak volna el az árak ennyire, hogy a Soproni már a büdös életbe nem fog a saját városában saját házban élni... És ezt fel sem fogják azok akiknek igazából k**a mindegy, mert nekik csak szállás az egész, meg átjáróház.

2022. ápr. 15. 12:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/44 anonim ***** válasza:
73%
35 ja a parasztjának...1500 euro nem a világ...tényleg csak az a tahó jön ide akinek ez megváltás...hát látszik is...ennyi erővel húzhatna tovább egy faluval arréb a sógorokhoz...ja de viselkdeni ott se tud...ja meg a törökök ugyanezt nyomják...a kultúrát már felzabálták a sáskák...putrisodunk nagyléptékben...
2022. ápr. 15. 22:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/44 A kérdező kommentje:

A törökök sem akarnak (ezen írás szerint) az osztrákokhoz beilleszkedni, mint nálunk azok, akikről (bár maximálisan jogosan, de valamiért) nem beszélhetünk?


Ugyanúgy züllesztenék le Ausztriát?

2022. ápr. 16. 11:32
 39/44 A kérdező kommentje:

És nem paraszt az ilyen, hanem, ahogy írtad is: tahó, vagy városi suttyó. Ne bántsuk azt, akinek a suttyókkal ellentétben mindig megvolt a magához való esze! És tudott viselkedni.


Ezek a büdös és nagyszájú bunkók pedig az utóbbi évtizedekben folyvást leginkább a városokból kerülnek elő.


És jól írod valóban, tényleg rettenetesen sok suttyó tahóba lehet mostanában belebotlani...

2022. ápr. 16. 11:36
 40/44 anonim ***** válasza:
88%

#38

"Ugyanúgy züllesztenék le Ausztriát?"


Ausztria is már rég le van züllesztve. Kint dolgozom, sok osztrákkal beszéltem, és hát egyik se érti, hogy hova süllyedt az országuk mára... Politikailag is óriási kavarodás és zavar van, népesség katasztrófa, tele bevándorlóval. Ott sem elégedettek az emberek, max a bevándorlók nyilván. De az osztrák az nem, legalábbis a nagyvárosokban.

2022. ápr. 16. 12:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!