Kevésnek érzem magam a többi emberhez, ezért nem barátkozom! Mégis bunkónak gondolnak. Mit tegyek?
Betegség miatt (maradandó) nem tudok dolgozni, csak csökkent munkaképességű állásban. Külsőleg nem látszik a betegségem, senki nem mondaná meg hogy komoly bajom van. A munkatársaimhoz képest is egészségesnek tűnök. A viselkedésemnek is köszönhető, mert Anyám arra nevelt, hogy semmit ne mutassak a bajomból, soha senkinek ne mondjam el mert akkor máshogy fognak rám nézni. Annyira jól csinálom ezt a technikát, hogy a főnökeimen és régi iskolás társaimon kívül senkinek soha nem mondtam el a betegségemet! Családtagok tudják de ennyi. Munkahelyemen más polóban dolgoznak a sérültek, de ott is elértem hogy én a normál polót hordhassam, munkatársaim többsége nem is sejti hogy bajom van.
Mivel én tudom magamról az igazat, így tudom mennyit érek. Valójában szinte nyomorgok, nincs semmi pénzem, Anyám küld minden hónapban 50 ezer forintot hogy mindent ki tudjak fizetni. Kész szenvedés a munka, minden erőm elmegy arra, hogy normálisnak mutassam magamat. Barátaim soha nem voltak, kerülöm az embereket, mert tudom hogy kiderülne a betegségem. Ismerek látásból több szimpatikus embert de még csak nem is köszönök nekik inkább! Tudom hogy kevesebbet érek mint ők és ha beszélgetnénk akkor kiderülne. Ezért bunkónak hisznek engem ami nagyon fáj és rosszul esik. Hogy nem mondhatom el a bajomat mindenkinek mert akkor elkerülnének mint egy leprást, mint mindig. Ha meg magamnak vagyok akkor azt hiszik különbnek képzelem magamat.
Tudni kell hogy normális iskolába jártam, de a speciális bánásmód miatt velem mindig kivételeztek. Kimehettem az óráról ha gyógyszer kellett, kihagyhattam órákat, lefeküdhettem a padra a fejemmel, nem mehettem kirándulásokra csak ha jött velem az Apám. Az iskolatársaim ezért utáltak. Még egyszer aláírást is gyűjtöttek az osztályban hogy engem rúgjanak ki az iskolából. Mindenki aláírta! Sajnos a szüleik is szóvá tették hogy vigyenek inkább engem speciális iskolába, mert nem tetszettek nekik a különleges jogok. Sokat sírtunk akkoriban.
Szerintetek hogy lehetne kifejezni hogy nem bunkó vagyok, csak okom van rá hogy nem állok szóba senkivel? A legnagyobb félelmem hogy megkedvelek valakit, összebarátkozunk, majd elhív programokra de én nem tudok a betegségem miatt elmenni és a sok program lemondás miatt elfordul tőlem. Nem mehetek kocsmázni, sportolni, magasba, külföldre, vízbe. Sehova amit látok hogy a barátok hova szoktak menni.
válasza:Nekem ez a beteg vagyok típusú dolgok, amiket nem írnak le álnéven se, mindig arra enged következtetni, hogy amúgy nem olyan húdehú dolog, olyan, amivel egyébként teljesen lehetne hétköznapi életet élni, csak az ember agyába ez beleragadt, hogy "énnagybetegvagyok". Nem neked akarok beszólni, ne értsd félre.
Lehet jobban jártál volna speciális sulival. Mert most két szék közé estél. Nem tudod elfogadni hogy beteg vagy, ellenben meg teljesen ezzel takarózol, mindent ezzel magyarázol. Nem tanítottak meg bizonyos dolgokra a basic iskolában, ami mentálhigiénés dolog pl, és csak a többieket hátráltattad, és látták hogy neked mindent lehet. Nekem is volt ilyen az osztályunkban, sokat támogattuk, mindig tök optimistán bántunk vele, de amikor azt láttuk hogy ez vagy az nem működik így az oktatás keretein belül miatta, bizony, jött az akaratlan ellenszenv, bár sose mutattuk ki. De a lány most 26 évesen a szüleivel él, és semmit nem csinál.
ez nem jó, most akkor döntsd el, mit akarsz. Legyűröd a bizonyos betegséged, és átlag életet élsz, vagy elfogadod hogy beteg vagy, és végre elkezdesz úgy élni, ahogy lehet kellene, speciális helyzetekkel. Nem tudok pontos tanácsot adni, mert ennyit írtál: beteg vagyok.
De akármelyiket is választod, a lényeg hogy önmagad fogadd el, s ne mindig ezzel gyere: hogy mert én beteg vagyok. Attól hogy valaki beteg, lehet még kedves, és ugyan úgy undok, így hidd el, az emberek java 2 perc után már nem azzal foglalkozik, hogy mondjuk kacska az egyik kezed, hanem te leszel Anita, a kedves, vagy Anita, az undok. Bár, én úgy látom, az emberek ha valaki betegséggel küzd, azt próbálják mindig támogatni, szeretni, mert sajnálják, és ez egy normális emberi reakció ilyen idegen helyzetre. Érdekes, hogy nálad ez nem így van, biztos meg van az oka.
Azért azt el kell mondjam, én rengeteg emberrel foglalkozom, sebészeten dolgozom. És látom a sok megkeseredett embert, a betegségtudatuk teljesen elfajzik, és iszonyat természetük lesz. Mi tudunk velük szót érteni, egy laikus nem biztos, pláne aki rengeteg időre van veled összezárva.
Gondolom nem 14 éves vagy, tehát most már valahogy vedd kezedbe az életed, és indulj el valamelyik irányba. De bárhova is, nyiss az emberek felé, és ők is nyitni fognak feléd!
válasza:Szerintem is bunkó a viselkedésed, ennek semmi köze ahhoz, hogy beteg vagy-e vagy sem.
Bunkó ember lehet önbizalomhiányos is, nincs kizárva, nincs olyan törvény, hogy ne lehetne. Így kezelsz másokat, ezen kéne változtatni. Bunkó felfogás, hogy szerinted “van okod rá, hogy nem állsz szóba senkivel”. Bemesélted magadnak, hogy bárki elfordulna tōled. Tulajdonképpen sértō, hogy ezt feltételezed mindenkirōl, többnyire alaptalanul. Ez elōítéletesség a részedrōl.
válasza:
válasza: válasza: válasza: válasza:Erről írtunk kedves kérdező. Sikerült nem megérteni azt amit mindenik egyhangúan leírt.
A válaszok végiggondolása helyette viszont lett önsajnálat, a változás helyett pedig dráma.
Hogyan csináljak ez után?
Pl van egy szimpatikus srác a munkahelyem melletti kávézóban dolgozik. 2 éve elmegyek mellette. Menjek majd oda hozzá ha nyitva lesznek és mutatkozzak be? Köszönjek oda? Hogy csináljam?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!