A magány miatt érezhetem ezt, depressziós lehetek súlyosan?

Mintha belülről már csak egy nagy üres tér lennék, általános feszengő rossz közérzet. Betegesen magányos vagyok, senkim sincsen a családomon kívül. Egyre kevésbé tudok örülni bárminek is, sőt igazából semminek sem már. Hanyagolok mindent is, az égadta világon semmi sem motivál már, nem is tudom mit akarok az élettől. Mintha így elengedtem volna mindent is. Borzasztó ez az üresség érzet ami bennem van, már csak akkor jó ha alszom. Lelassultam mindentéren, bár étvágyam van, minimális szükségleteim elvégzem de semmi többet. Barátkozni már nem is igazán szeretnék, fiatal vagyok de ilyen korban már nehezebb talán szoros barátságot kötni, meg nem is tudom merre keressem ezt. Nehéz személyiség is vagyok ráadásul. Jelenleg úgy érzem egy nagy üres tér, egy pokol az életem, bár ezt nem nevezném annak. Mindent amit régebben akartam, vagy érdekelt, szinte teljesen elengedtem, semmi sem hoz lázba. Mégis hogyan másszak ebből ki? Érdemes lenne magamtól megpróbálni az egészet, vagy orvoshoz fordulni? Én gyógyszereket nem szeretnék szedni, erre nem gyógyír úgy gondolom. Félek hogy sosem találom meg a boldogságot, és szépen lassan felemészt a magány és az üresség. Nemtudom pontosan hogy ebbe mikor estem ennyire bele, szerintem fokozatosan az elmúlt x évben, nem egyről a kettőre történt ez, szépen lassan zuhantam a mélybe.

Olyan pokoli ez ami bennem van, ez a csinálhatnám, elmehetnél DE MINEK? Már mindenre ez a válaszom, de ezt nem lustaságnak nevezném mert sosem voltam az, egyszerűen csak mintha minden létező életkedv és boldogság kiment volna belőlem.