Mennyire ”fájdalmas” idegen országban élni, idegenek közt, egyedül, ahol egy senki, bevándorló vagy es senki nem nyújt segítô kezet?

Eléggé. Pedig én nem senkiként egyedül mentem. Az alábbi előnyeim voltak:

- párommal együtt mentünk

- jött 2 közös barátunk ugyanabba a városba fél évre

- egyetemre mentünk, nem takarítani vagy hasonló

- megkaptam egy nagyon kompetitív ösztöndíjat (fedezte a tandíjat plusz a nagyon drága lakhatást)

- kaptam nyelvórákat teljesen ingyen

- volt szakmai tapasztalatom, meg egy diplomám is, elég jó területen

Így is idegennek éreztem/éreztük magunkat és végül hazaköltöztünk, hiába fizetett az állam, hogy legyek ott. Nekem a társaság segített, be tudtam illeszkedni egy ottani közösségbe, de mint kiderült ez nagyon ritka, barátaimnak meg a páromnak, se más külföldi diáknak akikkel a közösségen kívül beszéltem, nem sikerült. Számomra nem érte meg, nekem jó életem volt/van Magyarországon, itt vannak akiket szeretek, ide kötnek az emlékeim, itt tudok finomat enni stb stb. Nem gondoltam volna, hogy egy jó magyar kaja ennyire tud hiányozni. Tudom, nem tökéletes itt sem, nagyon nem, de számomra ez a jobb megoldás. Másnak meg nem. Nem vagyunk egyformák, nem egyforma az életünk meg a lehetőségeink sem.

Nem gondolom, hogy beilleszkedési nehézségekkel küzdenék külföldön. (Itt Magyarországon annál inkább...)

Egy ismerősöm szokott hívni, hogy menjek majd vele, ha olyan helyzetbe hozza magát. De pont benne egyes-egyedül nem tudnék megbízni. Még kellene, hogy valaki csatlakozzon.

A párom nem kifejezetten élelmes ember, mindentől megijed, ami egy kicsit is szokatlan a számára. Mindig én bátorítom, hogy ne legyen már ennyire "anyámasszony katonája" férfi létére...