Más is egy csalódásnak érzi az életét? Miért?

Sokáig annak éreztem, de nem lettem közben megkeseredett. Először a számítógépes játékokba menekültem. Aztán a pornóba. Aztán az edzésbe és erőemelésbe.

Nem hittem azt, hogy valaha is fog szeretni engem valaki, de aztán valahogy rám talált a szerelem és közben rájöttem, hogy a csalódás érzete csak a fejemben létezett. Felnagyítottam a problémáimat.

A sok mese/film után amiken felnőttem, mondhatni hogy annak.

Valahogy nem érzem azt az elindul a szegénylegény, sikeres lesz, megtalálja a hercegnőjét, és boldogan élnek, míg meg nem halnak feelinget.

De a romantikát is nyomokban találom.

Az egyenlő esélyeket sem nagyon látom.

De, amúgy minden más okés.

Mert az emberek nem tanulnak sem a saját-, sem a másik hibájából, így állandóan b*tatják egymást folyamatosan, aztán nagyon csodálkoznak-, meg segítségért/segélyért ajvékolnak, ha őket éri valami baj, amiért természetesen ők sosem hibásak, csak áldozatok.

Sokan nem értik meg, hogy az élet egy körforgás: ma én, holnap "te".