Ti is érzitek magatokon, hogy kezdtek leépülni agyilag a
magánytól?
Figyelt kérdés
1-2 éve ülök itthon. Suli van, de laza és itthoni munkát végzek. Tehát többnyire egyedül vagyok. Kevés barátom van, ezért jóval kevesebbet vagyok emberekkel, mint amire igényem lenne. Változtatni fogok ezen a helyzeten, mert nem jó. Igazából azzal van a bajom, hogy érzem, hogy kezdek leépülni, mintha lassabban forognának az agykerekeim. Valahogy nem megy a kommunikáció és tudom, hogy azért, mert keveset beszélek emberekkel az igényeimhez képest. És kezdek félni, hogy elbutulok. Erre jó megoldás lenne az olvasás, de már évek óta a csend és a magány vesz körül, az olvasáshoz pedig ez kell, úgyhogy nem megy, kiráz tőle a hideg, nem tudom ott tartani a figyelmem. Szabadidőmben ha tehetem, elmegyek valahová akár rokonokkal, akár azzal a kevés barátommal. Valaki volt már így?
Ha évek óta egyedül vagy és csak a mindennapok monoton tevékenysége van csak az életedben kihívások nélkül, akkor úgymond elvész benned az emberi motiváció arra, hogy bármit is elmondj szavakban. De lehet akár a depresszió tünete is. Már lassan 5 éve küzdök depresszióval nincs motivációm semmire és úgy érzem hogy amivel régebben foglalkoztam, már nincsen azokra a dolgokra se olyan szinten motiváltságom. A helyzet az hogy az életben bár olykor gépként kell cselekednünk vagy tevékenykednünk, attól még ott van mindenkiben az emberi tényező amely a lelki motiváció forrása. Összegzésképpen emberi kapcsolatokra szükség van, mert az ember alapvetően társas lény és más emberek adják azt a bizonyos lelki hajtóerőt.
2013. okt. 15. 21:08
Hasznos számodra ez a válasz?
2/10 anonim válasza:
Az ember ha sokat van egyedül akkor azt tapasztalhatja önmagán hogy nehéz a gondolatait szavakkal kifejezni. Alapvetően társas lények vagyunk. Én már lassan 5 éve küzdök depresszióval és legtöbb dolog iránt amely érdekelt is valamikor már nem tudok olyan lelkesedéssel lenni. Van hogy felkelek reggel és csak magamban gondolkodom a saját életemen hogy hogy alakulhatott volna másképp. Van hogy gépként cselekszünk vagy dolgzunk akkor is ott van bennünk az emberi tényező. Mások társaságából eredő lelki motiváció hajt bennünket előre. Összegzésképpen kellenek a társas kapcsolatok, mert az örökös magánynak van egy olyan hatása hogy elvész a bennünk levő emberi motiváció és ezt egy külső szemlélő ezt úgy észlelheti hogy elhülyülünk.
2013. okt. 15. 21:18
Hasznos számodra ez a válasz?
3/10 A kérdező kommentje:
Nem tudom, mi ez, de gyanús, mert ezelőtt nem voltam ilyen. Szerintem nem vagyok depressziós, de sokszor érzem úgy magam, mintha semminek nem lenne értelme. Viszont ahogy emberek közé kerülök, ez az érzés eltűnik és minden jobb lesz, mintha ez a depi nem is lett volna. Köszi a válaszod, ez most tényleg hasznos volt.
2013. okt. 15. 21:20
4/10 A kérdező kommentje:
1-nek ment a komment.
2013. okt. 15. 21:20
5/10 A kérdező kommentje:
Ja ugyanaz vagy. Amúgy belőlem is nagyon sok lelkesedés kiveszett. Annyi minden érdekelt és csak pár év telt el, 1-2 magányos év van mögöttem és már tavaly azon kaptam magam, hogy egyszerűen nem érdekel semmi. Sőt, ami ijesztő, hogy már a munkához és a tanuláshoz is kezd elveszni a motivációm. Pedig ezek adtak reményt. Ahogy telik az idő, egyre kevesebb kedvem van nekiállni tanulni, a munka sem érdekel már, nem vagyok olyan precíz, mint régen...ez ijesztő. Nem vagyok egy depressziós alkat, de ez akkor is megrémít.
2013. okt. 15. 21:26
6/10 anonim válasza:
Dettó döbörög a magány bennem csak a manipulátoork keresnek
2013. okt. 16. 11:37
Hasznos számodra ez a válasz?
7/10 anonim válasza:
én is ugyanezt érzem
2013. okt. 16. 13:10
Hasznos számodra ez a válasz?
8/10 anonim válasza:
Ugyan ez. Iskolaváltásnál azt hittem, hogy majd változik, de semmi sem változott. Én egy teljes évet voltam egyedül, kb. a mozgásterem a konyha és a szobám volt.
Ekkor éreztem legerősebben a leírtakat magamon. Úgy éreztem, hogy teljesen megbolondultam. Előtte sem voltak kimondott baráti kapcsolataim, csak a sulin belül az osztálytársakkal hülyéskedtünk, de iskolán kívül semmi.
Az ahova járok még ennyi sincsen. Viszont azt is észrevettem, hogy hihetetlen sokat tompultam. Még arra a minimális kommunikációra sem vagyok képes amit anno produkáltam. Képtelen vagyok hosszabb kommunikációra, nem fagyok le, nem érzem magam nyomottnak, tehát nem az izgalomtól csak egyszerűen nem megy.
Nem nagyon tudnám leírni, de szerintem tudjátok milyen.
2013. okt. 16. 18:50
Hasznos számodra ez a válasz?
9/10 A kérdező kommentje:
Nekem a kommunikáció megy, mert szeretek sokat beszélni, csak olyan hibákat vétek, amiket észre se veszek. Pl nem fogok fel dolgokat, amiket mondanak nekem, meg hasonlók.
2013. okt. 16. 20:41
10/10 anonim válasza:
nekem olyan is volt, h megkértek vmire és nem értettem. pl. h vegyem ki a szekrényből a cipőt, és csak álltam mint Bálám szamara, h mit csináljak? mit mondott? (pedig odafigyeltem)
ijesztő volt.
meg volt amikor nem tudtam kimondani azt a szót (amnesztikus afázia?) amit akartam. nem jutott eszembe a szó. körül kellett írnom.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
válasza: