Hogy lépjek túl a depressziómon, és az orbitális nagy szeretethiányomon?

Találj valami célt az életedben, amiért nap mint nap tehetsz valamit.

Legyen egy jó hobbid is egyben. Akkor jó, ha küzdelmes, de mégis élvezettel teli a munka érte.

Nem, ne olyanfajta, hogy gazdag lenni, vagy nagy ház, vagy a tökéletes pár. Olyasmi, amit igazán kedvelsz te magad.

Tényleg rengeteget függ az embertől. Én leírom hogy jutottam túl nagyon nehéz korszakon az életemben. Nem azt mondom hogy ez mindenkinek beválhat, és elég gyerekesnek is hangozhat. De nekem sokat segített.

Én rengeteg ideig le voltam verve. Iskola mellett kellett dolgoznom hogy meg tudjunk élni míg anyukám normális munkát talált. Testvérem depresszióval küzdött, vagdosta magát, többször is elszökött. Én bár nem voltam depressziós, de nagyon rátett az éveimre.

Iskola után minden nap melóztam vagy edzésre jártam (ennyit a fizumból úgy gondoltam megengedhetek magamnak). Miután hazamentem kaját csináltam testvéremnek és beszéltem vele. Itt úgy gondoltam hogy nagyon oda kell figyelnem hogy erősnek lásson akinek semmi se tehet be.

Ennek ellenére munkahelyen se jöttem ki jól az emberekkel egy két kivétellel és az iskola is katasztrófa volt. Suliba körülbelül csak aludni jártam be. Alig is lett meg az év végi 2-3-as átlag. Az volt a szerencsém hogy abban az évben még nem számítottak a jegyek a továbbtanulásba. De ez nem könnyítette meg a mindennapjaimat. Havonta 1-2 alkalommal verekedtem is a suliba. Általában sose én kezdtem és volt hogy nyertem, de volt olyan is hogy csúnyán elvertek többen. Ez nem hatott meg nagyon hiszen régóta jártam küzdősportra és az edzéseken sokszor nagyobbakat is kaptam. De nem is esett jól hogy mindig velem kezd mindenki. Tanároknak nem szólhattam ugyanis gyűlölt majdnem mind. Nem is lepődök meg ugyanis ellenük is sokszor felszólaltam ha nem tetszett valami.

Nekem minden nap végén az jelentette a másnapi túléléshez szükséges kis örömöt hogy miután az egész napnak vége ettem egy szendvicset a felvágottal a helyi hentestől amit nagyon szerettem. Utána pedig nekiálltam edzeni míg édesanyám haza nem ért miközben a kedvenc rajzfilmem néztem újra és újra. Ott is a főhős rengeteg szomorú problémával küzd meg, de sose hátrál meg és emiatt úgy éreztem hogy én nekem se lehet. Nagyon gyerekes tudom, de rajtam rengeteget segített. Ennek vége volt olyan hajnali 1 felé és onnantól reggel 6-ig alvás.

Lehet gáz, de nekem a rajzfilm és az hogy az edzésnek hála kezdtem egyre jobban kinézni, megjelentek a kockák a hasamon meg ezek rengeteg erőt és önbizalmat adtak. És nagyon kellett, ugyanis úgy éreztem hogy körülöttem a családba mindenki a legjobb formáját próbálja hozni. Anyám két állásban dolgozott, tesóm pedig betegségével küzdött. Nem lehettem én az aki nem csinál semmit, csak nyavalyog.

És meg kell mondanom meg lett az eredménye. azóta anyám el tudott helyezkedni a szakmájában, és nagyon szépen keres. Én már csak heti 1 nap járok be melóhelyre, megvan a jogsim, tesóm túl van a gondjain. Teljesen szabad vagyok. Néha már unalmas is, de élvezem.