Normális, ha néha olyan pillanataim vannak, bárcsak elmehetnék tök egyedül és csak utazgatnék a világban?

Nálam is ez a helyzett

Csak én borzasztóan ember gyülölő vagyok.

Egyszerűen elegem van mindenből és mindenkiből, a gyermekkórom (kiskórom) pokoli volt, és közre játszik a mélyszegénység többéve már.

Az emberek folyamatosan piszkáltak, megaláztak, belém kötöttek (ok nélkül) párkapcsolatom soha nem volt, barátaim sincsenek és teljesen bezárkoztam, nem merrek megnyílni mert attól félek én leszek megint az áldozatt. Teljesen elment az életkedvem, nap mint nap magányos vagyok, és heti rendszerességgel (2x) az öngyilkosság gondolata forog körülöttem. Egyedül megyek mindenhová, egyedül élem keserves pokolian fájjó életemet,-gimnáziumba járok, de minden tantárgyból bukásra állok. Nem bírom ezt már, teljesen meguntam élni, teljesen elment a kedvem (mindennap szomorú vagyok) és soha nem kaptam elismerést pedig sokat tettem le az asztalra, szeretettet nem kaptam soha, úgy látom hogy az emberek nem tudnak engem szeretni. Senki nem ért meg, senki nem tudja mennyire fáj,- mindenki átnéz rajtam, (leértékel mint egy olcsó árcédulát) és mindenki kinevet, kiközösít. Soha nem bántottam senkit, inkább segítettem ha arra került a sor ... Ez nem az én világom, úgy szeretnék elmenni a földről, hogy egy utolsó hős tetett véghez tudja vinni pl:. Egy életet megmenteni stb. Fizikailag teljesen leépültem: fájnak a végtagjaim ropok-reccseg (dőlöngélek) szédülők. Lelkileg pedig: kiszáradtam mint egy rózsa bokor, a lelkemet az emberek elátkozták, földbe tiporták. Káros anyagokhoz is hozzá nyúltam: A dohányzás -napi 1-2 doboz cigarettát elszívok, alkoholhoz is hozzá nyúltam, és a kábítószerhez. Napi rendszerességgel használom ezeket a szereket. Voltam egy teljes évig pszchiologusnál, de semmi nem változott (már nem is várok semmit az élettől csak a halált) feladom az életemet, nem akarok már szenvedni, az emberek soha nem mondtak egyfajta jó szót, hanem mindig erőteljesen fúrtak. Bulikba stb. Nem járok, nem is szeretnék...

Ne írja senki hogy sz.rjam le őket, mert azt úgysem tudnám hiszen lehetelenség. Várom azt a pillanatot amikor még erőteljesen felerősítse bennem a halált, hogy eltudjak menni az élők soraiból. Úgy érzem hogy (vagy) rossz helyre születtem (más bolygóra kellett volna, (vagy) tévedésből születtem meg. Magányos vagyok, hiányzik belőlem a szerettet. Senki sem szeret, és soha nem is szerettet. Már nem vágyom másra csak a halálra. Teljesen elment a kedvem (kiégtem) teljesen leépültem és hetente többszőr elsírom magam, szomorú vagyok, kedvetlen, minden dolog nehéz és megterhelő. Nehezen kapok levegőt, gyakran megszédülők, étvágytalan, sovány egészségtelen ember vagyok. Ha tehetném másnak adnám át az életemet, de nem lehet sajnos..... Nem akarok tovább élni, teljesen fárasztó és felesleges az életem, megakarok halni, megint megakarok halni :/ Többéve tartó mélyszegénység is közre játszik, napi szinten koplalok nincs mit ennem. A mindennapjaim stesszesek, folyamatosan hamar felkapom a cukrot, gyülölöm az emberiséget, gyülölöm ezt a világot, mindent utálok. Mit meg nem adtam volna, hogy egy párkapcsolatom legyen, de reménytelen, rengeteg helyen probáltam és mindig a lelkembe tapostak. Borzasztóan utálom az embereket. Fajtól hovatartózástól függetlenül. Iszonyatos mértékben rasszista vagyok!!! És jó lenne egy tanyán vagy valahol a világ végén élni. Erre vágyom, utálom ezt a világot. Inkább egy elhagyatott hely pl: afrika a sok banánok közt, vagy a tengerparton építeni magamnak egy kuckot. Annyira vágynék rá. :/