Miért van az, hogy ha bármit is elérnék az életben, akkor is azt gondolnám magamról, hogy nem érek semmit?

#1: Az csak tünet, hogy állandóan másokhoz méri magát. Az alapvető ok más.

Kérdező: Gyerekkorodban mennyire fogadtak el, dícsértek meg a szüleid, barátaid? A testvéreddel kivételeztek?

Dettó. Apám sara. Mindig meg akartam felelni neki tudatosan és tudat alatt is. Hiába próbáltam nem törődni vele és a véleményével. Eleve ott kezdődött, hogy nem örült annak, hogy az egy szem gyereke nem fiú.

Aztán már mindegy volt, mit teszek. Sose volt _elég_ jó. Még ha meg is dicsért, volt egy de. Mindig.

Mostanra már én se vagyok elég jó saját magamnak. Hiába voltam nem rég büszke még valamire, amit elértem, most már csak egy semminek látom. Másnak is sikerült, még jobban is. Úgyhogy ja.

A szülők tudják a legjobban tönkre tenni az embert.

Fejben dől el. :) Legyél arrogáns. Döntsd el, hogy tetszel magadnak, és hogy más mit gondol, vagy akár, hogy a tények mik, az érdektelen. XD

Ez lehet hülyeségnek hangzik, de ha függetleníted az önértékelésedet, az sok mindent megold. Ez nem azt jelenti, hogy nem tökekedhetsz fejlődésre, de ne azon múljon, hogy jól érzed-e magad a bőrödben. Minden relatív, olyan szerencsés vagy, hogy élsz, ember vagy, hogy pont itt, most. Ne arra gondolj, hogy még mennyivel jobb lehetne, hanem hogy mi mindened van, ami másnak, emberbek, állatnak, kőne’ nincs.