Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Mit gondoltok erről?

Mit gondoltok erről?

Figyelt kérdés
Mikor elkezdtem dolgozni egy munkahelyen, akkor azt mesélték nekem, hogy az akkori főnököm azt se tudta volna megmondani, hogy aznap ki dolgozik bent az osztályon. Magasról tett rá.Amúgy, tényleg ìgy volt, emellett elvárta, hogy mindent megcsinálj, de visszafelé csak a negatìvumot kapta az ember.Igazgatóval megbeszélte az észrevételeit, nekem egy szót sem emlìtett ebből.Dolgoztam lelkesen, megvádoltak, hogy a konkureciánál is dolgoztam. Hibáimat felnagyìtották, munkámat nem értékelték. Télen vettem magamnak mellényt bentre, mert fáztam,erre közölte a Hr-es, hogy ne azt hordjam, hanem a vékonyabbat, mert nem ismert fel benne. Én végig dolgoztam, aztán mindig a pofonokat kaptam. Ha munkatársaim piszkáltak, én jöttem ki rosszul belőle. Hogy lehet sikeres egy cég, ha a dolgozókkal így viselkednek?
2019. szept. 10. 12:06
 1/2 anonim ***** válasza:
Sajnos a legtöbb munkahely ilyen. :( Aki a ranglétra tetején van, az a legtöbbször le se sz@rja a "kisembereket", akik nélkül pedig nem működhetne semmi sem. De persze a vezető felveszi a horribilis összegű fizetését, míg az átlag alkalmazott csak tengődik a kevés kis pénzből.
2019. szept. 10. 12:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
Sok ilyen hely van, sajnos. Most van szerencsém egy (ennyire nem) rossz helyen dolgozni és pont a napokban gondolkoztam azon, hogy hogy működhet egyáltalán egy ilyen cég. Nemhogy még sikeres is legyen, profitot termeljen. Nem jöttem rá a válaszra. Talán sok olyan dolgozó van, aki úgy gondolja, hogy "máshol sem jobb", "ez van, ezt kell szeretni" stb. ezért aztán dolgozik, de mellette fúrja azokat, akiket "lehet".
2019. szept. 10. 17:33
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!