Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Az tényleg meg szokott esni,...

Az tényleg meg szokott esni, hogy ha valaki munkahelyet akar váltani, és ez a jelenlegi melóhely fülébe jut, akkor azok szabotálni próbálják az új állását, még mielőtt elkezdene amott dolgozni?

Figyelt kérdés
Olvastam már itt is és másutt is olyat, hogy valaki beadta a felmondását, mert lett új helye, és valahogy a jelenlegi hely fülébe jutott, hogy hova menne dolgozni. És felhívták őket, és negatív dolgokat hordtak róla össze, mire az új hely úgy döntött, mégsem veszik fel. (Vagy még próbaidő alatt volt amott, és úgy lett elküldve, végeredmény ugyanaz.) Így két szék közé, a padlóra esett, mert állás nélkül maradt. De nem értem, hogy ebben mi a logika? Mit nyernek vele? Értem én, nyilván nem teszik nekik, hogy elmegy a dolgozó, de ebből mi hasznuk van? Vagy arra számítanak, hogy majd térden csúszva eléjük járul, és könyörög, hogy vegyék vissza?
2019. nov. 20. 14:06
1 2
 11/12 A kérdező kommentje:
6: Na igen ám, csakhogy nem minden munkahely vesz fel valakit úgy, hogy az nem tud adni referenciát. Arról nem is beszélve, hogyha a felvétel után kiderül, hogy hazudott nekik bármivel kapcsolatban, akkor jó eséllyel nem sokáig marad ott.
2019. dec. 12. 06:21
 12/12 A kérdező kommentje:
10: És végül mi történt a kollégáddal?
2019. dec. 12. 06:21
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!