A dolgozó emberek egy része miért sopánkodik állandóan?

Egyetemista vagyok, mellette diákmunkát vállalok heti 16 órában, ugyanis ennyi fér bele.

Úgy gondolom, mindenki máshogyan éli meg a helyzeteket. Azok az emberek, akiknek van/volt lehetőségük tanulni és azt a munkát végzik, ami valóban érdkeli őket, ők megvannak elégedve az életükkel és valószínűleg nem panaszkodnak, hogy itt szar, ott szar, mindenhol szar.

Viszont azok, akiknek nem volt lehetőségük tanulni vagy csak olyat tudtak, ami k*rvára nem érdekelte őket, de az a lehetőségük maradt, ők nyilván rosszabbul élik meg a hétköznapokat és a munkát.

Tény, itt jöhet a szöveg, hogy mindenkinek van lehetősége lépni és változtatni, de ez már teljesen más dolog, hogy ki miért nem teszi/tette. Rengeteg - tőlük független - ok van, ami miatt rávannak kényszerítve arra, hogy azt a munkát végezzék, amit utálnak.

Szerintem nem lehet elítélni senkit amiatt, mert mer panaszkodni, hogy utálja a dolgokat és visszasírja az iskolás éveket.

Nyilván mindenkinek könnyebb volt - bár vannak kivételek - az élete, amíg eltartották és úgy élt, azt tett, amit akart.

Ha magamból indulok ki, én is - mint egyetemista - visszasírom azokat az éveket, amikor gondtalanul, tényleg munka nélkül elvoltam és nem kellett bejárnom egyetem előtt/után munkába, hiszen sokkal könnyebb volt az életem.

Több volt a szabadidőm, szabadabb és nyugodtabb voltam.

Nem gondolom, hogy bárkit le kellene nézni azért, mert rosszul érzi magát az adott környezetben, ahol dolgozik. Inkább meg kellene próbálni segíteni neki, hogy mi a baj, miért nem tud változtatni.

Szerintem amíg nem tapasztalod meg, nem is fogod érezni, hogy milyen az, amikor napi 8-10-12 óra után végzel, kifulladva, kapsz egy lebaszást, hazamész a családodhoz, légy apa/anya/férj/feleség majd eszel, iszol, alszol, felkelsz és ez az állandó körforgás újra és újra elkezdődik.

Nem tudsz programot csinálni, nem tudsz élni, nem tudsz magaddal foglalkozni.

Lehet, hogy most úgy érzed, milyen idióta, aki emiatt panaszkodik, de szerintem egy egyetemista ezt nem érti. (Nyugi, én sem értem még)

‘Azért azt hozzá kell tenni, hogy általánosítás ugyan, de aki leginkább sír, hogy mennyire gáz helye van és nem lép, nem hajlandó változtatni, annak általában olyan sült galamb is a mentalitása.”

Nagy-nagy általánosításban beszélve ez az egyetemistára is igaz. Ha rossz, váltson!

Épp annyi akadállyal találkozhat csak, mint egy dolgozó ember. Rohadt unalmas már, hogy az ilyen kérdezőcskék nagy mellénnyel osztják az észt meg ítélkeznek emberekről, akiknek nem voltak még a helyzetében (mert pár hónap munka nem összehasonlítható a több évessel, ahol már mondjuk a család is tét). Épp azt teszi, ami őt idegesíti: mérges, hogy juj hát mit rinyálnak itt a dolgozó emberek, lekicsinylik az egyetemista életet, hogy az milyen fun, miközben ő most épp ugyanezt csinálja, csak fordítva.

Fogjuk már fel, hogy minden ember helyzete egyedi. Igen, sokan tényleg csak panaszkodnak, de legalább annyian vannak azok is, akiknek valóban nehéz a helyzete. Megoldás meg valóban van mindenre, de ez az egyetemista esetére is igaz.

(Akinek nem inge, természetesen ne vegye magára...)

Amúgy ezen én is röhögtem egy jót, persze, annyira jó volt "ingyen megkapni mindent" a szüleimtől.... :DDDD

Maradjunk annyiban, hogy ezerszer kellemesebb most, hogy nem mástól kell pénzt kunyerálnom egy pizzára vagy mozijegyre.... vagy ezt soha nem értettem, másnak ennyivel jobb volt, mikor nem volt pénze és a szülei döntötték el, hogy mikor, kikkel és mit szórakozhat? :D

Nekem mostanra sikerült megvilágosodnom.

Alaptétel, hogy a munkamegosztásos társadalomban pénz kell a megélhetéshez. A pénzt elő kell teremteni, totál világos okfejtés, hogy a munka első számú célja a pénzkeresés. (Az ilyen kihívás, meg önmegvalósulás maszlagokat most hagyjuk)

Az a nem mindegy, hogy mennyire hatékony ez a pénzkeresés, ergo mennyire jön ki a matek a megélhetési költségekkel arányban.

Ha anyagi bőségben élsz, nem teher a munka, sőt, örülsz neki, hisz általa vagy bőségben. Amennyiben az élet egy állandó spórolásról és mellette megterhelő gürcölésről szól, akkor persze, hogy a fent taglalt kedélyállapot nem valósul meg. Ha mindig csórónak érzed magad, de még az időd, energiád is elmegy, akkor ugyan mi a fittyfenéért ne érezné szarul magát az ember?

Nekem is az van, hogy bejelentett alkalmazott vagyok, de mi napokra kapunk pénzt. A napok havi darabszámát pedig a munkáltató ossza ki a kollégák között. Amióta visszaesett a bevételem, én is érzem magamon ezeket a frusztrált, savankás, nyomoronc jegyeket, míg korábban kimondottan büszke, elégedett és boldog voltam ezzel a munkával.