Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Maradnátok ilyen munkahelyen/i...

Maradnátok ilyen munkahelyen/ilyen vezetőséggel és kilátásokkal?

Figyelt kérdés

Tavaly ilyenkor kezdtem itt, irodai meló, multinacionális cég. Nem sokkal azután, hogy felvettek összevontak több csapatot. Beígérték, hogy sokkal jobb lesz így mert bár több ügyféllel kell majd foglalkozni, többen is leszünk majd rá, szóval nem lesz olyan megterhelő a munka...


Aztán természetesen kiderült, hogy ez nagyon nem így lesz - több mint 8 hónapja ennek és jobban levagyunk terhelve mint addig bármikor.

Most ismét egy nagyobb változás lesz/meg is kezdődött: egy másik csapat megszűnik és mi vesszük át az ügyfeleiket - 2 embert kapunk a régiek közül, ők 8-an is csak alig tudták megcsinálni a dolgaikat, most meg egy eleve túlterhelt csapattól várják el, hogy még ezzel IS foglalkozzanak.

Ezt felhoztuk a legutóbbi team meetingen, TL természetesen csak hallgatott, tudja ő is, hogy nagy bajok vannak és normálisan ezt nem lehet teljesíteni, ő is a feletteseit hibáztatja, de semmi értékelhetőt nem tesz/mond.


Viszont szóba került a havi jelentésekkel kapcsolatban, hogy nagyon nagy a hibás ügyeink száma - nyilván erre megint csak azt hoztuk fel, hogy le vagyunk terhelve és emiatt többet is hibázunk. Erre sem mondott semmi érdemlegeset, próbáljunk meg kevesebbet hibázni - kösz b+...

Aztán még aznap volt egy olyan kirohanása és mindenki hallotta, hogy "mondja már meg valaki, hogy xy ügyet miért így csináltatok". Nevet nem mondott, be sem hívta az illetőt, hogy diszkréten megkérdezze tőle, egyszerűen csak volt egy ilyen kirohanása anélkül, hogy bármilyen értékelhető tanácsot adott volna.

A vicc ráadásul az, hogy maga a hiba viszonylag kicsi volt, még ha nem is kapják el időben akkor is max 5 perc kijavítani és következménye sem lett volna.


Illetve a másik az, hogy a megszűnt csapatból - ahelyett, hogy megtartottak volna pár embert most fel akarnak venni újoncokat - mert úgy olcsóbb - akiket majd nekünk kell hónapokig betanítani, nyilván ez is lassítani fog a saját munkánkban.


TL;DR: A fizetés amúgy jó, cafeteria is, de maga a munka szar, főleg mert a vezetők részéről hányinger amit művelnek.


2021. febr. 22. 09:36
 1/4 kicsibarany ***** válasza:
Nem.
2021. febr. 22. 09:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
35%
Én csak csinálnám a dolgom, ami kevesebb energiát visz el, mint a sok panaszkodás a körülmények miatt. Ha adódna jobb lehetőség, akkor pedig átmennék oda.
2021. febr. 22. 09:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
94%

Én egyszerüen magasrol tennék a dologra. Szépen lassan csinálnám a dolgom precízen. Amikor feljön.hogy miert csak ennyi akkor mert kevesen vagyunk.de ami kész az hibátlan.

Ezzel nem tudna vitázni senki. Kész a meló amire van kapacitás,de mivel kevesen vagytok kevés van meg..

2021. febr. 22. 09:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
91%

Én is úgy tennék, ahogy a hármas. Az én lelkiismeretem úgy tiszta, ha hibátlan munkát végzek. Hiába csinálok meg 80 ügyet, ha abból 72 hibás. Akkor inkább csináljak meg 20-at, de azt tökéletesen.

Ha torlódik a munka, akkor látni fogják, hogy kevés az ember.

Így egy felsővezető mit lát?

Hogy csináljátok, kilóra (mennyiségre) megvan a munka, de mindet összecsapjátok, elbénázzátok, hibáztok. Ergo, nem a munkaleosztással van a baj, hanem veletek.

Ha csoportosan taktikát módosítotok és a legjobb tudásotok szerint csináljátok precízen a melót, akkor kijön, hogy a csoport hibázási aránya csekély, de tornyosulnak előttetek a munkák, kell még ember.

Szóval én tojnék a helyzetre. Csinálnám a magam tempójában a dolgom, a stresszt elfelejteném, a letolást elengedném a fülem mellett, a panaszkodást pedig befejezném. Majd ha ez valakinek nem tetszik, akkor jelzi a problémáját és beszélgetünk róla.

Te miért stresszelsz azon, amin a vezetődnek kéne?

A nyakadba tesznek egy betanulót, ami lelassít. És? Neked ettől kevesebb lesz a fizetésed?

2021. febr. 22. 11:03
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!