Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Online interjúban ez normális?

Online interjúban ez normális?

Figyelt kérdés

Ma 3 ember intejúztatott online és kicsit úgy éreztem, hogy vagy "Bad cop, good cop"-ot játszottak velem vagy rettenetesen ment az interjú és a 3 emberből 2 kedves volt.


Az interjún volt 1 HR-es, egy HR vezető és az aki alatt dolgoznék ha felvesznek.


A HR vezető és aki alatt dolgoznék rettenetesen aranyosak voltak és jó volt velük beszélni.


A fiatal HRres nő viszont egyszer sem szólalt meg és rettenetesen csúnyán nézett rá, ami furcsa volt.


Az elején köszönés után a fentebb említett két személy egy kis előadásba kezdett a pozícióról és meg csak hallgattam és bólogattam. Ezen a részen nem kellett megszólalom, sőt nagyon furcsa lett volna, így teljesen normális volt a tevékenységem.


Ennek ellenére a HRres fiatal nő elkezdett jegyzetelni és még csúnyábban nézni, mintha undor lett volna a szemében és utálat :D


Ez ilyenkor egy bevett szokás? Vagy a fejében már ekkor elkönyvelt valamilyen negatív jelzővel?


(Nem az első interjúm volt, de eddig leginkább 1 vs 1 beszélgetések voltak és abból sem sok. Jelenleg egyetem mellett keresek diák munkát)



2021. jún. 28. 16:18
 1/10 anonim ***** válasza:
100%
Simán lehet, hogy valami tök mással foglalkozott közben...
2021. jún. 28. 16:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
100%
Azt is el tudom képzelni, hogy nem nézett csúnyán, simán csak ilyen fejet szokott vágni
2021. jún. 28. 16:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
71%
Ha csak diákmunka, akkor ezzel semmi probléma. Nekem durvább is volt már 😀 olyan szituba hozott az interjúztató, hogy egyszerűen szó nélkül kiment, és ott hagyott egy darab papírral és azon néhány kérdéssel. Gondoltam kitöltöm a papírt, majd visszajött 20 perc múlva. Ez volt a teszt, hogy mennyire tud valaki önálló döntéseket hozni, vagy fogni kell a kezét. Jópofa volt amúgy, mert addig senki nem csinált ilyet 😄
2021. jún. 28. 16:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
100%
Nem bevett szokás, hogy valaki direkt ilyen legyen az interjú közben, de most ő vagy mindig mindenkivel ilyen, vagy rossz napja volt vagy valamiért nem voltál neki szimpatikus.
2021. jún. 28. 16:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
100%
Még az is lehet, hogy nagyon nem értette, hogy ő mit keres ott, ha egyszer a másik kettő viszi a beszélgetést, aztán a csúnya nézés annak szólt, hogy "a f*szért kell itt töltenem az időmet, mikor nélkülem is megvannak, amúgy is de fáj a fogam"
2021. jún. 28. 16:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
100%
Valószínűleg összeszolalkozott valamelyik kollégaval a jelenlevők közül, ezért volt ilyen nyomi. Ne foglalkozz vele.
2021. jún. 28. 16:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
100%
Nem lehet, hogy stresszinterjú volt, ahol direkt arra mennek rá, hogy az ilyenekre hogyan reagálsz? Habár diákmunkánál meglepődnék.
2021. jún. 28. 16:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
100%
Mindig így néz.
2021. jún. 28. 16:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 A kérdező kommentje:

A furcsa az volt, hogy ezzel a HRssel beszéltem az online interjú előtt. Ő adta tovább a jelentkezésemet és akkor nagyon jó fejnek és aranyosnak tünt.


Igazából annyira nem fontos, csak abban a pillanatban nagyon nem tudtam hova tenni ezt a viselkedést tőle.

2021. jún. 28. 17:18
 10/10 anonim ***** válasza:
81%

Fú, nekem az egyik interjúm meg konkrétan egy vallatás volt. Adott X pozíció, olyan specifikus kérdések voltak, hogy az valami hihetetlen. Kb olyan kérdések voltak ezek, amiket csak az tud, aki valamennyi ideje már a konkrét pozícióban dolgozik, amire jelentkezik.


Kb olyan, mintha a mostani munkahelyemen azt kérdezték volna interjún, hogy adott teszt állomáson (gyártósor) hogyan állítom be az egyedi szekvenciát.


... És még ennek ellenére is tudtam a kérdések 80-90%-ra a választ. Pedig Nagyon sokat kérdeztek, és nem a szakma alapjairól...!


Részben azért, mert ez a bizonyos cég tartott az egyetemen valami szabvált, és ennek az anyagát én átnéztem.


Na mindegy, két héttel az interjú után még külön nekem kellett őket nyösztetni, hogy mi van már, csak hogy megkaphassam az elutasító választ.


Szerintem már az álláshirdetés feltöltése idejében is megvolt már az új kolléga, mert ez az interjú, és utána a kommunikáció (hiánya) nevetséges volt.


-Kezdő mérnöki pozíció, multi


Nyugi, mindenkinek voltak rossz interjúi 😂🤷

2021. jún. 30. 23:25
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!