Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Felmondás, hogy lehetséges?

Felmondás, hogy lehetséges?

Figyelt kérdés

Sziasztok.

Elég komplex helyzet alakult ki köztem és a főnököm között.

Volt pár hónapja egy összeszólalkozásunk és mondtam neki, hogy csak akkor maradok a cégnél, ha egyszer felmondanék ne kelljen le tölteni a teljes felmondási időt.. belement meg beszéltünk egy 2-3 hetet mint felmondási idő.

Eljött az idő megyek innen bejelentettem neki 2 héttel ezelőtt, most mikor már telne le elkezd találgatni, hogy én nem a hónap első napján jelentettem be ez így nem számít, így csak a következő hónaptól telne a felmondási idő.

Ő szerinte november végéig nála kell lennem mert ő nem tudja finanszírozni azt a munka kört amit betöltök es kieséshez vezet. Nekem viszont lassan kezdenem kell a másik munkahelyen. Mindenről (is) van szöveges üzenet amivel tudom nagyjából az igazam taglalni.

Meglátásom szerint le telik a megbeszélt idő és a következő héten már nem jelenek meg neki . Ez milyen következménnyel járna ? Illetve tanácsokat is elfogadok



2023. okt. 10. 18:46
 1/10 anonim ***** válasza:
Lefosnam a következményeket, pereljen . Leterhelt a rendszer ez piti ügy fél 1 évig nem lenne változás . Az hogy mondott valamit semmi a szerződeseket is ki akarjak cselezni . Lépnék .
2023. okt. 10. 19:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
Perelhet jogellenes felmondásért, és fizetned kell valamennyit.
2023. okt. 10. 20:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
Mi áll a szerződésben? Mennyi a felmondási idő?
2023. okt. 10. 20:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
Tökmindegy, hogy mit beszéltetek meg!!! Van egy munkaszerződésed, abban van egy rész ami a felmondási idő hosszát taglalja. Ez általában munka törvénykönyvében lévő 30 nap szokott lenni, de előfordulhat, hogy ettől eltérnek (nekem pl. 2 hónap a felmondási időm). A felmondási idő onnantól kezdődik, hogy te írásban (két példányban) benyújtod a munkáltatódnak a felmondásodat!!! Ha nem történt meg az írásos felmondás akkor lényegében a felmondási időd még el sem kezdődött. Közös megegyezéssel a munkáltató eltekinthet a felmondási időd letöltésétől, de erre nem kötelezi semmi. Ha a munkáltató úgy dönt, hogy igényt tart a munkádra a felmondási időd végig akkor bizony köteles vagy azt ledolgozni, mert amennyiben ezt nem teszed meg úgy szerződés szegés miatt beperelhet, és ha így tesz akkor azt bizony meg is fogja nyerni, te pedig szépen fizethetsz...
2023. okt. 12. 13:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:

Némi pontosítások:


"A felmondási idő onnantól kezdődik, hogy te írásban (két példányban) benyújtod a munkáltatódnak a felmondásodat!!!"

Másnap kezdődik el a felmondási idő, éppen ezért nem árt tudni igazolni egy vita esetén, hogy melyik nap lett közölve (írásban átadva) a munkáltatónak a felmondás.


"Ha a munkáltató úgy dönt, hogy igényt tart a munkádra a felmondási időd végig akkor bizony köteles vagy azt ledolgozni, mert amennyiben ezt nem teszed meg úgy szerződés szegés miatt beperelhet, és ha így tesz akkor azt bizony meg is fogja nyerni, te pedig szépen fizethetsz..."


A munkáltató a felmondási idő letöltésére (nem ledolgozására) tarthat igényt. Ebből kifolyólag a felmondási idő eltelhet munkával, keresőképtelenséggel, szabadsággal, fizetés nélküli szabadsággal.

Ha nem töltöd le a felmondási idődet, hanem "lelépsz" előbb, az jogellenes munkaviszony megszüntetésnek minősül az MT szerint. Ilyen esetben a munkáltatónak jár a felmondási időre járó távolléti díjadnak megfelelő összeg. Ezen felül a hirtelen távozásod által okozott igazolt kárát munkaügyi per keretén belül érvényesítheti veled szemben.

2023. okt. 12. 19:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
5: Olyan nincs, hogy a munkáltató elbocsátja az alkalmazottját,majd közli, hogy a szerződése lejártának végéig fizetetlen szabadságon lesz. Ez akkor úgy nézne ki, hogy a felmondási idő végéig már nem hajlandó gyakorlatilag foglalkoztatni, nem fizet neki, de nem is kezdhet addig másik munkahelyen. Ez hülyeség, ilyen nincs.
2023. okt. 12. 19:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:

"Olyan nincs, hogy a munkáltató elbocsátja az alkalmazottját,majd közli, hogy a szerződése lejártának végéig fizetetlen szabadságon lesz."


Senki nem állított ilyet!


Azt írtam, hogy a felmondási idő eltelhet a fentiekkel. Köztük fizetés nélküli szabadsággal is. A fizetés nélküli szabadsággal kapcsolatban az a szabály, hogy azt a dolgozónak kell kérvényeznie a munkáltatótól és ha pld. nem gyermekgondozás miatt kérvényezi (ilyenkor kötelező biztosítani), hanem más miatt, akkor a munkáltató dönti el, hogy engedélyezi vagy sem.


Sehol nem írtam azt, hogy a munkáltató elküldheti fizetés nélküli szabadságra a dolgozóját. Azt írtam, hogy nem csak munkával telhet le a felmondási idő, hanem akár szabadsággal, keresőképtelenséggel, fizetés nélküli szabadsággal is. A keresőképtelen állományról sem a munkáltató dönti el, hogy beteg lesz a dolgozója és kész! Igaz?


Másik tévedésed:

"felmondási idő végéig (...) de nem is kezdhet addig másik munkahelyen"

Bármikor kezdhet másik munkahelyen, ha el tudja látni ott a feladatát és munkaszerződésben nem kötöttek ki erre vonatkozóan tilalmat. Ezt senki nem tilthatja meg alapból. Ha több helyen is van egyszerre munkaviszonya valakinek (akár két helyen is 8 órás), azt hívja a jog többes jogviszonynak. Minden törvény ismeri ezt a fogalmat és szabályozza is a hozzá kötődő kötelezettségeket. Ez eddig is így volt, legalábbis amióta én a szakmámban dolgozom. Ennek már "ezer" éve.


A munkáltató a többes jogviszonyt akkor "tilthatja" meg, ha az a gazdasági érdekét sérti. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy például konkurenciánál helyezkedik el a munkavállalója, vagy a munkáját nem tudja már olyan minőségben ellátni, mint addig, mert mondjuk jobban elfárad (elalszik munka közben).

A "tiltás" annyit jelent, hogy felszólítja írásban a dolgozóját, hogy szüntesse meg a másik jogviszonyát és megindokolja, hogy miért sérti az a gazdasági érdekét. Továbbá közli azt, hogy milyen következményekkel jár, ha nem tesz a felszólításnak eleget (elbocsátás, akár azonnali is, ha annyira súlyos a helyzet).

Ha a dolgozó az indokkal nem ért egyet, vagy ki tudja menteni azt, akkor felszólal ellene. Ha nem jutnak dülőre, akkor megy a vitatkozás, vagy a pereskedés, attól függ, hogy mennyire durvul el a helyzet a két fél között.


Ami kötelezettsége a dolgozónak a munkáltatója felé van akkor, amikor több jogviszonya van egyszerre az az, hogy köteles a többes jogviszonyt bejelenteni a munkáltatójának.


Remélem, hogy sikerült fényt gyújtanom...

2023. okt. 13. 05:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
7: És keresőképtelenséggel hogy telik a felmondási idő? 🤔
2023. okt. 13. 06:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat , ezek alapján mérlegelek.
2023. okt. 13. 06:35
 10/10 anonim ***** válasza:

"És keresőképtelenséggel hogy telik a felmondási idő? "


Úgy telik, hogy ha a felmondási idő elindul (felmondás közlését követő napon), akkor teljesen mindegy, hogy utána mi történik alatta, a meghatározott idő elteltével letelik és az utolsó napon megszűnik a munkaviszony. Még akkor is, ha a felmondási idő alatt végig keresőképtelen volt a dolgozó.

2023. okt. 14. 05:03
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!