Felmondási idő alatt ki dönthet a szabadságok kivételéről vagy megváltásáról?

alap, hogy a szabadságot ki kell adni, csak különösen indokolt esetben lehet kifizetni.

Az nem indokolt eset, hogy beesett egy nagyobb munka, vagy nem tudják a dolgozót helyettesíteni.

[link]

A szabadságmegváltás tehát kötelező, ugyanakkor a munkaviszony megszűnéséig a feleknek lehetőségük van úgy dönteni, hogy inkább természetben adják ki, illetve veszik igénybe a még felhasználható szabadságot. Figyelemmel kell lenni azonban arra, hogy a másik felet a szabadság iránti igényről, illetve a szabadság kiadásáról 15 nappal előre értesíteni kell. Ha az értesítési határidőt a fél nem tartja tiszteletben, akkor a másik fél nem köteles a szabadságot igénybe venni, illetve kiadni. Ez különösen a munkáltatói felmondás esetén fontos. Munkáltatói felmondásnál ugyanis a munkavállalót a felmondási idő felére fel kell menteni a munkavégzési kötelezettség alól, mégpedig a munkavállaló által kért időpontban, de legfeljebb két részletben. Ezt nevezzük felmentési időnek, amelyre értelemszerűen nem lehet szabadságot kiadni, hiszen ekkor egyébként sincs munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettség. Így a viszonylag rövid felmondási idő felében egyébként sem kell dolgoznia a munkavállalónak, ezért pedig a felmondás közlésekor nyomban, vagy akár azt megelőzően kell rendelkezni a szabadságról ahhoz, hogy az értesítési határidőt megtartsák. Ha ez nem lehetséges (illetve a másik fél nem fogadja el a rövidebb határidőt), akkor marad a szabadság pénzbeli megváltása.

Elvileg nem kizárt, hogy a munkavállaló lemondjon a szabadságmegváltás iránti igényéről. Erre azonban egyoldalú jognyilatkozattal nem kerülhet sor, csak közös megegyezés keretében. A lemondás semmis, ha azért a munkavállaló nem kap cserébe valamilyen ellenszolgáltatást (a munkáltató részéről valamilyen más természetű engedményt).