Sírtál már a munkahelyeden? Látta valaki, mit mondtál, hogy mi a baj? Volt aki csúfolt érte, hogy mimóza lelkű stb?

Igen. Szerencsére nem csúfoltak, mert mindenki tudta, mekkora paraszt és en bloc idióta a főnök néha (kb. az történt, hogy önkéntesként dolgoztunk egy helyen, semmi nem volt elmondva nekünk, hogy milyen helyzetben hogy cselekedjünk, egyikünk sem dolgozott még olyan helyzetben, aztán volt egy dolog, ami nem tetszett neki abban, ahogy intéztük a dolgokat, és elkezdett ordítani a külső helyszín kellős közepén, hogy mekkora pancser kóklerek vagyunk - "kedvesebb" szavakkal -, ezt még egy óvodás is tudja - persze, óvodások komplett rendezvényeket szoktak rendezni és kikérni a főnök véleményét egyes helyzetekben, nyilván -.-). Bár jobban örültem volna neki, ha nem veszik észre, de rám találtak a wc-ben, mert kerestek... Én addig bírtam a hülyeségeit akkor. Az más kérdés, hogy vhogy a főnök megtudta, és elkezdte játszani az agyát és terelni a felelősséget, és kb. szájbarágósan mondani, hogy áááá, nem kell azért sírnom, mert elbénáztam... pedig rohadtul nem azért sírtam, mert mocskosul nem bénáztam el a dolgot, azért sírtam, mert nagyon megsértett. Sztem tudta ezt ő is, de gondolta, ha számba rágja, hogy a teljesítményem miatt sírok, akkor el is hiszem...

Aztán már többet nem sírtam, mert megszoktam a főnök stílusát... mármint... azt nem tudtam teljesen megszokni, hogy létezik ilyen ember, aki ennyire nem profi, paraszt, bunkó, kioktató, beképzelt, inkompetens ember. Inkább azt mondanám, kevésbé vettem fel ott helyben... de a végefelé, amikor még jobban eldurvult a helyzet, otthon bőgtem (úgy eresztettem ki a feszkót), és gyomorideggel mentem be minden egyes nap. Nem lett jobb azóta sem, és nem dolgozom már ott, pont ezek miatt.