Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Mit gondoltok az alábbi...

Mit gondoltok az alábbi helyzetről? (Rosszindulatú, troll válaszokra nincs szükségem. Csak az érdekel, van-e valakinek valamilyen gondolata ezzel kapcsolatban vagy hasonló tapasztalata. ) Kifejtés lent.

Figyelt kérdés

Egy sokemberes munkahelyen dolgozom (32N).Van egy kolléganőm, akit nem tudok hová tenni. Nagyon jól elbeszélgetünk, értjük egymást stb. Tény, hogy inkább én megyek oda hozzá ebédidőben, ilyenkor úgy tűnik, szívesen beszélget velem, meghallgat, komolyan vesz, figyel rám. Ezek nekem fontos dolgok, így néha barátnak érzem őt. Ő viszont nem igazán keres, ha meg többen vagyunk, szinte teljesen közömbös velem, folyosón csak odaköszön, semmi több.

Ez a viszonzatlanság elszomorít. Nemrég pedig kifejezetten nyersen lekezelt, nagyon rosszul esett. Közel voltam hozzá, hogy szóvá tegyem, de nem tettem.

Tudom, ő sok sérelmet élt meg gyerekkorában, és ez talán túl keménnyé tette, ezt mondta is, hogy ő mindig készen áll, hogy megvédje magát. Vannak barátai, ismerősei, csak azt nem tudom, én hol állok nála, illetve ezek alapján egyértelmű, de máskor meg tényleg annyira egy hullámhosszon vagyunk.



2016. júl. 10. 17:02
 1/3 Andizsuzsi ***** válasza:
100%
Én is igyekszem kedves lenni a kollégákkal, de nem akarok barátkozni velük. Szimpatikus vagy neki, de nem akar ennél tovább menni. Ennyi, fogadd el.
2016. júl. 10. 17:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
100%
Kolléga vagy neki és ennyi. Nem akar ezen felül bárminemű emberi kapcsolatot, de bunkó sem akar lenni, hogy ezt közölje.
2016. júl. 10. 18:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
Pont így vagyok mindt a kolléga nőd!Senkit nemengedek közel magamhoz már.A viselkedésem ugyan olyan .S nem veled van a baja.Csak sokat csalódhatott emberekben.S inkább távolság tartó.Én kifejezetten elis mondtam,hogy nincs szükségem barátokra.Szerintem ő is így van mindt én.
2016. okt. 17. 10:43
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!