Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Nektek nem furcsa ez az egész?

Nektek nem furcsa ez az egész?

Figyelt kérdés
Beadtam kb 3 hete egy céghez a jelentkezésem, már harmadnapra be is hívtak interjúra. Azt ígérték, következő hét közepéig szólnak az eredményről, így is lett, bár az utolsó pillanatban értesítettek. Én felmondtam másnap a munkahelyemen, hogy minél előbb kezdhessek az új helyen, aminek nagyon örült az új hely vezetője. Azt mondta múlt hét pénteken, hogy szabadságon van, ezért legkorábban most hét kedden tudok bemenni aláírni a papírokat, akkor már dolgozik, de emailben még elküld 1-2 lapot, amit ki kellene töltenem az adataimmal. Nem küldte, közben észrevettem, hogy múlt hét pénteken újra kitették az álláshirdetést. Én szerdáig vártam, most szerdán felhívtam a vezetőt, hogy nem kaptam meg az ígért dokumentumokat, meg mikor mehetek aláírni a szerződést. Hárított, hogy még mindig szabadságon van (ezt nem tudta előre?) és majd a hét végéig küldi őket. Itt van péntek, de még mindig semmit nem kaptam. Kezdem úgy érezni, hogy át lettem ejtve. Szerintetek nem furcsa ez az egész? Múlt héten nem tudta, hogy ezen a héten szabadságon lesz? Állandóan csak halogat, miközben én meg már felmondtam a munkahelyemen?!
2016. júl. 22. 10:08
 1/5 anonim ***** válasza:
Nincs helyettese?
2016. júl. 22. 10:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:
Épp ez az, nincs senki, aki elküldené nekem azokat a dokumentumokat?! Egy 15-20 fős cégnél?
2016. júl. 22. 10:16
 3/5 anonim ***** válasza:
Ez eleg gazos szitu. Eleg nagy hulyeseg volt felmondani addig, amig nincsenek a kezedben az uj munkahely papirjai, m barmikor visszalephetnek es Neked semmi nincs a kezedben, amivel tudnad bizonyitani, h Te kaptad az allast. Igy ok barmit mondhatnak. Amit tehetsz, az max annyi, h irsz egy emilt a cegnek, fonoknek mindenkinek, akinek tudod a cimet, leirod a szitut es hogy kered a papirokat igy irasban. Aztan vard meg, mit valaszolnak.
2016. júl. 22. 11:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:

Elképzelhető, hogy az előző céged keltette rossz híredet. Vagy van valami távoli kapcsolat közöttük, ami útján elterjedt mi is a helyzet. Nálunk ez sokszor előfordul, ezért teljes titokban megy el mindig mindenki, amikor a másik helyen már aláírta a szerződését. Ezt tudom egyik verziónak elképzelni.

Másikban pedig azt, hogy lehet beijedt a főmufti, hogyha egy jobb ajánlat hírén azonnal otthagytad az előző céget, akkor majd velük is ezt teszed. Naivitást is tükröz a lépés, hiszen vakon hittél benne, hogy náluk kezdhetsz dolgozni.


Harmadik verziónak felvázolok mást is. Az én főnököm is mindig csak ígérget, de sosem lesz belőle semmi... :D Megígér valamit, ami két hónap múlva TALÁN teljesül is. Nem kellemes, de megszokható. Bízzunk benne, hogy te is csak egy ilyet fogtál ki az új személyében!

2016. júl. 22. 14:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:

Azért ne temesd még, bár tényleg kezd fura lenni, hogy még nem küldték át.

De nyár van, a vezető meg pláne megteheti, hogy ha akar, hosszabb szabira menjen el...


A hirdetés újra megjelenésétől sem kell pánikolni, ugyanis (pl profession) is azt csinálja, hogy adott időközönként automatikusan újra megjelenteti. :) Tapasztalat, olyan is volt, amire én jelentkeztem, sokszor belefutok.

Vasárnapig csak elküldi, minden esetre hétfőn legyenek nálad az irataid.

2016. júl. 22. 18:34
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!